Torna Eb: döntős a magyar csapat, Kovács két szeren finalista

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.06.02. 21:50
A magyar női tornászválogatott bejutott a szombati nyolcas döntőbe a berni Európa-bajnokságon, míg az olimpiai szereplésért küzdő Kovács Zsófia felemáskorláton és ugrásban lett finalista.


Kovács azzal, hogy döntős és Makra Noémi nem, szinte biztos, hogy kiharcolta a riói olimpiai részvételt is, hiszen a korábban Draskóczy Imre szövetségi kapitány által kiírt válogatási elv alapján a finalista válik kedvezményezetté. Altorjai Sándor csapatvezető az MTI-t csütörtök este arról tájékoztatta, hogy most az Eb-re figyelnek, és napokon belül dönt az elnökség az ügyben.

Kovács azzal, hogy döntős és Makra Noémi nem, szinte biztos, hogy kiharcolta a riói olimpiai részvételt is, hiszen a korábban Draskóczy Imre szövetségi kapitány által kiírt válogatási elv alapján a finalista válik kedvezményezetté. Altorjai Sándor csapatvezető az MTI-t csütörtök este arról tájékoztatta, hogy most az Eb-re figyelnek, és napokon belül dönt az elnökség az ügyben.

Az áprilisi tesztversenyen mindketten kvótát szereztek, de közülük csak egy indulhat Rióban.

A csütörtök délutáni-esti felnőtt selejtezőben jól szerepeltek a magyarok. Kovács Zsófia ugrásban 14.383, felemáskorláton 14.20, gerendán 13.433, talajon 13.666, azaz összesítésben 56.432 pontot kapott, amivel amúgy az utolsó forduló előtt még vezetett.

Hazai riválisa, Makra Noémi ugrásban 13.733, felemáskorláton 12.70, gerendán 13.233, talajon pedig 13.266 pontot kapott, az ő összesített pontszáma pedig 52.932.

Böczögő Dorina ugrásban 13.995, felemáskorláton és gerendán is 13.033, talajon 12.50 pontot kapott, ez összesítésben 52.599 pont.

Draskóczy Imre elmondta: az utolsó, negyedik forduló alatt végig számoltak, folyamatosan figyelték az eredményeket, és nagyon reménykedtek abban, hogy összejöhet a finálé.

„Megelőztük a belgákat, így ott vagyunk a legjobbak között. Utoljára 1998-ban Szentpéterváron voltunk csapattal döntősök. A fináléban tiszta lappal indulunk, megpróbáljuk kijavítani a hibákat, és arra törekszünk, hogy pontszerző pozíciónk legyen” – fogalmazott a szövetségi kapitány.

Kovács Zsófia is elmondta, hogy a gerendagyakorlata előtt a szokásos módon izgult, de utána már felszabadultan tudott versenyezni.

„Hihetetlen, hogy életem első felnőtt Európa-bajnokságán minden összejött, két szerfinálé és a csapatdöntő is. Az utolsó fordulót végigizgultuk a lányokkal, nem is számítottam rá, hogy minden sikerül, persze mielőtt kiutaztunk, egy szer fináléjában reménykedtem” – tette hozzá Kovács.

Szujó Dorka péntek este a juniorok egyéni összetett döntőjében érdekelt. A felnőttek szerdöntőjét vasárnap tartják.

 

Legfrissebb hírek

Jól halad Kovács Zsófia és Czifra Bettina Lili rehabilitációja

Torna
2025.02.15. 13:12

Tatán edzett a női tornászválogatott

Egyéb egyéni
2025.01.26. 11:28

Visszavonul az ifjúsági olimpiai bajnok magyar tornász

Torna
2025.01.20. 11:22

Eberhard Gienger: Egy tévedésnek köszönhető a Gienger-szaltó – exkluzív interjú

Torna
2025.01.12. 20:14

Így vettek végső búcsút Keleti Ágnestől – képgaléria

Torna
2025.01.09. 19:12

A Kozma utcai temetőben búcsúztatják Keleti Ágnest

Egyéb egyéni
2025.01.07. 11:45

Torna: a felnőttek között is érdemes lesz odafigyelni Zámbori Zalára

Utánpótlássport
2025.01.04. 17:08

A legnagyobbak búcsúznak Keleti Ágnestől, köztük Nadia Comaneci

Torna
2025.01.04. 09:20
Ezek is érdekelhetik