Olimpia 2024: Budapest pozitív visszajelzést kapott a NOB-tól

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.06.02. 20:26
A 2024-es nyári olimpia és paralimpia megrendezésére beadott magyar pályázat pozitív visszajelzést kapott a Nemzetközi Olimpiai Bizottságtól (NOB). Mind a négy pályázó továbbjutott a következő körbe.


A NOB csütörtök este tette közzé első értékelését azok után, hogy a négy kandidáló városról, Budapestről, Rómáról, Párizsról és Los Angelesről meghallgatta az értékelő bizottság jelentését.
A NOB csütörtök este tette közzé első értékelését azok után, hogy a négy kandidáló városról, Budapestről, Rómáról, Párizsról és Los Angelesről meghallgatta az értékelő bizottság jelentését.

Az érintettek a részletes, egyenkénti visszajelzést a jövő hét folyamán kapják meg a NOB-tól.

Amint Mark Adams, a NOB szóvivője jelezte: egyik kandidáló esetében sem tapasztaltak jelentős hiányosságot. Ez azt jelenti, hogy mind a négy pályázó továbbjutott a következő körbe.

A Budapest 2024 Nonprofit Zrt. közleményében jelzi: a magyar szervezők korábban, nem hivatalos nyilatkozatokból már értesülhettek a budapesti pályázattal kapcsolatos pozitív visszajelzésekről, azonban a NOB mostani hivatalos bejelentése alapján a magyar főváros valóban eséllyel folytatja a versengést a 2024-es rendezéséért.

Fürjes Balázs a budapesti pályázat vezetője hangsúlyozta: a NOB egyértelműen kijelentette, hogy Budapest kitűnően alkalmas az olimpiára.

„Ez Budapest és Magyarország sikere, az ország közös teljesítménye. Az első fordulón vagyunk túl, még sok munka van hátra. Ma a világon több milliárdan értesülnek a hírekből, hogy Budapest egyenrangú vetélytársa Párizsnak, Rómának és Los Angelesnek” – fogalmazott Fürjes.

Hozzátette: a budapesti olimpia országszerte sok ezer munkahelyet teremtene, sokkal több turista jönne Magyarországra az olimpia alatt és után is, és több külföldi befektetés, több pénz jönne az országba.

„Az olimpia gyorsító pálya Magyarországnak. Keményen kell dolgoznunk és még az is lehet, hogy eljön a mi időnk” – mondta a kormánybiztos.

A következő mérföldkő októberben lesz, ekkor kell benyújtani a kandidáló városoknak a pályázati dokumentáció második anyagát.

A 2024-es nyári játékok helyszínéről jövő év szeptemberében, Limában dönt a NOB.

 

 

Legfrissebb hírek

Három napon túli csodák – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
2025.10.18. 23:40

Elkezdődött a visszaszámlálás: 1000 nap van hátra a Los Angeles-i olimpiáig

Egyéb egyéni
2025.10.18. 08:25

Ezer nap Los Angelesig – Thury Gábor jegyzete

Egyéb egyéni
2025.10.17. 23:35

Héder Barna továbbra sem fizet és a sajtót teszi felelőssé

Párizs 2024
2025.10.17. 21:36

Fábián László a helyszínről: Los Angeles azonnal alkalmas az olimpia megrendezésére

Egyéb egyéni
2025.10.17. 16:41

Kaliforniai álom – Halász Bencével indul vasárnap az M4 Sport új olimpiai portrésorozata

Egyéb egyéni
2025.10.17. 12:19

LA10: tíz arany a cél Los Angelesre – portréfilmsorozat készül az esélyesekről

Egyéb egyéni
2025.10.15. 14:26

Megvan az amerikai kosárlabda-válogatott új szövetségi kapitánya – sajtóhír

Kosárlabda
2025.10.10. 11:03
Ezek is érdekelhetik