Rg-vk: orosz aranyötös, amerikai bravúr és két magyar 7. hely

M. G.M. G.
Vágólapra másolva!
2016.05.22. 16:09
null
Margarita Mamun pazar formában tornázott Minszkben (Fotó: AFP)
A ritmikus gimnasztika világkupa-sorozat ötödik, minszki állomásán a magyar felnőtt kéziszercsapat két 7. és egy 8. helyet szerzett, Kis Alexandra a 19. helyen végzett az összetett versenyben. Az egyéni vk-viadal ismét orosz tarolást hozott: a hétszeres világbajnok Margarita Mamun megszerezte idei első összetett világkupa-aranyérmét, majd remek formáját bizonyítva a szerenkénti döntőket is „kisöpörte”. A kéziszercsapatok között a házigazda fehéroroszok kétszer is a dobogó legfelső fokára állhattak, az oroszoké lett a harmadik arany.

Az egyáltalán nem meglepő, hogy folytatódott az orosz hegemónia az összetett világkupa-sorozatban – a 2016-os versenyeken eddig 2-2 aranyéremmel állt a világbajnoki címvédő Jana Kudrjavceva és Alekszandra Szoldatova –, Minszkben a három orosz világklasszisból Margarita Mamunon volt a sor, aki csúcsformában versenyezve küldött egy viszonylag erős „belső üzenetet” riválisainak.

A három aranyesélyes oroszból csak kettő mehet az olimpiára, döntés a játékok előtt lesz – a minszki teljesítmény (és Szoldatova egyenetlen szereplése, váratlan rontásokkal) Mamun felé billenti most a mérleg nyelvét, de jön még a holoni Európa-bajnokság és néhány vk-verseny, mire ki kell húzni egyet a sztárok közül az orosz stábnak.

Az elsőéves szenior Kis Alexandra a 19. helyen végzett a 29-es mezőnyben, megelőzve többek között a brazilok olimpiai indulóját, Natália Gaudiót. A magyar együttes kéziszercsapat (Borsányi Patrícia, Ludányi Laura, Margaritisz Lili, Mercz Flóra, Németh Virág, Wehovszky Vivien) először járt 16 pont fölött a szezonban, ráadásul mindkét gyakorlatával – az összetett 8. hely után a két szerenkénti döntőben a 7. pozícióban végeztek.

A junior nemzetközi versenyen egyéni csapatunk (Váray Míra, Juhász Anna) az 5. helyen végzett, Váray Míra labdával a 4., kötéllel az 5., karikával a 8. lett, Juhász Anna buzogánnyal az 5. a szerenkénti fináléban.

A minszki verseny szenzációja Mamun aranysöprése mellett az amerikai Laura Zeng teljesítménye: a 2015-ben a világelitbe berobbanó tornász két döntőben is a 3. helyen végzett, Egyesült Államokbeli versenyzőt emberemlékezet óta nem lehetett vk-dobogón látni. A világkupa-sorozat Szófiában folytatódik.

Ilyet se sokat láthattunk: amerikai rg-s a vk-dobogón (Laura Zeng, Fotó: AFP)
Ilyet se sokat láthattunk: amerikai rg-s a vk-dobogón (Laura Zeng, Fotó: AFP)

RITMIKUS GIMNASZTIKA
VILÁGKUPA-SOROZAT, 5. ÁLLOMÁS, MINSZK
Egyéni összetett. 1. Margarita Mamun
(Oroszország) 75.700, 2. Alekszandra Szoldatova (Oroszország) 74.200, 3. Melityina Sztanjuta (Fehéroroszország) 73.950, 4. Kacjarina Halkina (Fehéroroszország) 71.900, 5. Neta Rivkin (Izrael) 71.000, 6. Viktoria Veinberg Filanovszki (Izrael) 70.950, ...19. Kis Alexandra (Magyarország) 64.850.
Szerenkénti döntők. Karika. 1. Mamun 19.000, 2. Sztanjuta 18.700, 3. Laura Zeng (Egyesült Államok) 18.050. Labda. 1. Mamun 19.150, 2. Soldatova 18.850, 3. Sztanjuta 18.700. Buzogány. 1. Mamun 19.100, 2. Szoldatova 19.000, 3. Sztanjuta 18.650. Szalag. 1. Mamun 18.950, 2. Szoldatova 18.850, 3. Zeng 18.050
Együttes kéziszercsapat. Összetett. 1. Fehéroroszország 36.750, 2. Oroszország 36.550, 3. Izrael 35.800, ...8. Magyarország 32.550. Szerenkénti döntők. 5 szalag. 1. Oroszország 18.150, 2. Fehéroroszország 17.950, 3. Izrael 17.750, ...7. Magyarország 15.900. 3 pár buzogány + 2 karika. 1. Fehéroroszország 18.550, 2. Olaszország 18.050, 3. Izrael 18.000, ...7. Magyarország 16.400

Legfrissebb hírek

Folytatja pályafutását Pigniczki Fanni olimpikon ritmikus gimnasztikázó

Torna
2025.02.24. 17:00

Négy évre eltiltották a honfitársát olimpiai kvótához segítő ritmikus gimnasztika-bírót

Egyéb egyéni
2025.02.07. 12:13

Eltiltották az azeri rg-edzőt, aki azóta sportminiszter-helyettes

Torna
2025.01.10. 18:11

Wiesner Hanna három aranyérmet nyert a ritmikus gimnasztika ob-n

Egyéb egyéni
2024.10.20. 21:26

Negyedik lett az MTK Budapest és Pigniczki Fanni az egyesületi rg-vb-n

Torna
2024.10.01. 16:52

Három magyar indul az rg egyesületi vb-n

Egyéb egyéni
2024.09.25. 11:54

Nagy volt az öröm – az éremátadó után megkérték a ritmikus gimnasztikázó kezét – videó

Párizs 2024
2024.08.11. 14:39

Párizs 2024: kínai siker a kéziszercsapatoknál

Párizs 2024
2024.08.10. 16:24
Ezek is érdekelhetik