Öttusa vk: négy magyar a kecskeméti női döntőben

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.04.14. 19:43
Négy hazai öttusázó jutott be a szombati női döntőbe a kecskeméti világkupaversenyen.

A 83 fős mezőnyben három csoportban zajlottak a csütörtöki selejtezős küzdelmek. Mindegyikből az első nyolc hely ért közvetlenül döntőt, további 12 versenyző pedig pontszáma alapján került a fináléba.

Az idény első két vk-fordulóján, Kairóban és Rio de Janeiróban egyformán negyedikként végző, s ezzel az olimpiai kvótára jó eséllyel pályázó Földházi Zsófia az A csoportból magabiztosan, hatodikként lépett tovább. Ugyaninnen a kilencedikként záró Boros Alexandra, illetve a 12. helyen célba futó Alekszejev Tamara is döntőbe jutott magas pontszámával.

A már tavaly kvótát szerző Kovács Sarolta, aki öt hete lágyéki sérvműtéten esett át, emiatt a vk-sorozatban most versenyez először, szintén bekerült a döntőbe, mégpedig a C-csoportból, ahol kiegyensúlyozott teljesítménnyel második lett, az úszást pedig megnyerte.

A kecskeméti vk pénteken a férfiak selejtezőjével folytatódik, majd a hétvégén a döntők következnek, hétfőn pedig a vegyes váltók küzdenek az érmekért. A vívást a Messzi István Sportcsarnokban, az úszást a városi sportuszodában, a lovaglást és a kombinált versenyt a Benkó Zoltán Szabadidő Központban bonyolítják le.

A vk-sorozatban a kairói és a riói után Rómában rendeztek versenyt, a kecskeméti a negyedik állomás. A döntőt, az amerikai Sarasotában május elején tartják. Az augusztusi olimpia előtt még lesz világbajnokság május végén Moszkvában – azon közvetlenül is lehet majd kvótát szerezni – és Európa-bajnokság július első teljes hetében, Szófiában. A vb után, június 1-jén zárul a világranglista, amelyről a nemzetközi szövetség feltölti a riói 36 fős férfi és női mezőnyt. A rangsorból legalább hat-hat öttusázó jut majd olimpiai részvételi joghoz.

 

Legfrissebb hírek

Sem sérülés, sem fegyelmi nem számított öttusázóinknak

Egyéb egyéni
2025.10.21. 10:42

Döntetlen a lila-fehér csapatok rangadóján

Labdarúgó NB II
2025.10.20. 21:49

Férfi kosárlabda NB I: fölényes szolnoki győzelem Kecskeméten

Kosárlabda
2025.10.19. 20:23

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 25. rész: Gulyás Michelle

Egyéb egyéni
2025.10.08. 17:19

Kecskeméten visszatért a győzelembe vetett hit

Labdarúgó NB II
2025.10.07. 06:56

Otthon vesztett pontokat a Honvéd és a Vasas, vége a BVSC rossz sorozatának – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.10.05. 19:05

Emberhátrányban összeomlott a Szentlőrinc a Kecskeméttel szemben

Labdarúgó NB II
2025.10.05. 14:53

Magyar érmek a katonai öttusa-világbajnokságon

Egyéb egyéni
2025.09.29. 10:37
Ezek is érdekelhetik