NS: Suárez! Ki más?; „A fejemet akarják” – szerda

Vágólapra másolva!
2016.04.05. 23:36
A Nemzeti Sport szerdai számából ajánljuk:

• Kiss László, a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya lapunknak is nyilatkozott 1961-es büntetőügyéről, melyben két társával együtt jogerősen elítélték nemi erőszak miatt. A történet évtizedek óta ismert volt, Kiss László végül húsz és fél hónapot töltött le büntetéséből.
• Kiss László, a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya lapunknak is nyilatkozott 1961-es büntetőügyéről, melyben két társával együtt jogerősen elítélték nemi erőszak miatt. A történet évtizedek óta ismert volt, Kiss László végül húsz és fél hónapot töltött le büntetéséből.

„...hogy mennyire volt az ítélet megalapozott az ügyben, arról nem akarok és nem is tudok mit mondani. Beismerés nem volt az ügyben, ez tény. Ahogyan az is, hogy a bűnhődésem után semmilyen hatóság nem tiltott el az úszástól, attól, hogy edzőként dolgozzak tovább. Úgy éreztem, az élettől új lehetőséget kapok, azt pedig, hogy ezzel sikerült-e élnem, mindenki döntse el” – fogott bele mondandójába Kiss László, aki biztos abban, hogy „akik ezzel foglalkoznak, a fejét akarják.”

• Minden, amit a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének négy párharcáról tudni érdemes. Avagy a Barcát megmentő Luis Suárez, a szenvedő Bayern, az el Clásicótól végképp erőre kapó Real és a katari–orosz pénzháború két oldalon.

Böde Dániel csak annyit árult el Pietsch Tibornak, hogy azért nincs hangja három nappal a bajnokavatás után, mert eggyel több gombóc fagyit evett. Na ja, Madocsán...

• Katarban ezernél is több emberéletet követeltek már a 2022-es vb stadionépítései – az Amnesty International hiába próbálja felhívni az embertelen munkakörülményekre a figyelmet, ez az arabokat alig-alig érdekli Csillag Péter elemzése.

Elek Gáborral Bálint Mátyás beszélgetett, és a Fradi női kéziseinek mestere a Győr elleni hatalmas BL-zakó után néhány nappal is csak annyit tudott mondani, hogy a felelősség az övé, itt bizony nem volt és nem is lehetett volna esély.

A férfi vízilabda olimpiai selejtezőn életben van a csapat, ami jó hír a Kanada elleni szégyenteljes iksz után. Rác Benedek Balázs trieszti tudósításában ezekről az életjelekről számolt be.

• Szűcs András meglátogatta az elit vb-re készülő jégkorong-válogatottat, és gyorsan össze is számolta a fiúkat. El is jutott 78-ig...

• Klein Ron eljátszott a gondolattal, hogy ha már annyi top 40-es teniszezőnőnek sikerült Grand Slam-tornán nyolc közé jutnia, az idén ez miért ne éppen a mi Babos Timinknek sikerülne…

Legfrissebb hírek

NS: ifjabb Dárdai Pál aláírt a Puskás Akadémiához; Vécsei Bálint: Nem ijedek meg senkitől

E-újság
10 órája

Három meccs van hátra a klub-vb-ből; Babos Tímea újra a győztes úton

E-újság
2025.07.07. 23:51

Sándor Tamás: A tulajdonosok nem tudják, ki vagyok; német győzelem a Magyar Derbyn

E-újság
2025.07.06. 23:40

Méh, kutya, drón, pánik – félbeszakadt futballmeccsek nyomában; Szabó László: Humort és derűt tanultam a parasportolóktól

E-újság
2025.07.05. 23:55

Repedések a jövő évi labdarúgó-vb rendezői között; Garda Krisztina: Nem féltem a fiatalokat, mindenki belevaló a csapatban

E-újság
2025.07.04. 23:41

Gyászol a sportvilág: elhunyt Diogo Jota; Hajszálon múlt, de keleti fölény lesz az NB I-ben

E-újság
2025.07.03. 23:10

Nikitschert a Rayo Vallecano csábítja; Öt európai, két brazil és az Al-Hilal maradt

E-újság
2025.07.02. 23:50

Csányi Sándor: Nem zsarolás, ösztönzés a „magyarszabály”; Vogel Soma sérült, lemarad a vb-ről

E-újság
2025.07.01. 23:45
Ezek is érdekelhetik