Dopping: versenyezhet a meldoniumos súlyemelő

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.04.18. 17:55
Ismét versenyezhet a fehérorosz Andrej Ribakov, az első súlyemelő, aki megbukott a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) legfrissebb, január elseje óta érvényes tilalmi listáján szereplő meldoniummal.

A 85 kilogrammos kategóriában szakításban világcsúcstartó sportoló versenyengedélyének visszaadásáról a budapesti székhelyű Nemzetközi Súlyemelő-szövetség (IWF) honlapja adott hírt. Az IWF a hónap elején közölte, hogy az olimpiai ezüstérmes, világbajnok Ribakov indulási jogát a doppingellenes szabályok megsértése miatt ideiglenesen felfüggesztették.

A mostani kedvezmény előzménye a WADA múlt szerdai engedménye, amely szerint azok a sportolók, akik március 1-je előtt buktak le a meldonium nevű anyaggal, s mintájukban alacsony volt annak értéke, mentesülnek az eltiltás alól. Az ügynökség a döntést azzal magyarázta, hogy a jelenlegi módszerekkel nem lehet meghatározni, mennyi idő alatt ürül ki a szervezetből a szer, azaz nem tudni, hogy január elseje előtt vagy után szedett belőle a versenyző.

Az elmúlt hónapokban több ország sportolói, köztük a legnagyobb számban oroszok veszítettek rajta az év elején tiltólistára került teljesítménynövelő szer használatán. A készítmény szívgyógyszerként, Mildronat néven terjedt el elsősorban a balti államokban és Oroszországban. Hatása javítja a vérkeringést, így növeli a sportolók fizikai és mentális terhelhetőségét.

Meldoniummal bukott meg az orosz élsportolók közül például Marija Sarapova ötszörös Grand Slam-tornagyőztes teniszező, Jekatyerina Bobrova olimpiai és Európa-bajnok jégtáncos, Szemjon Jelisztratov olimpiai bajnok rövid pályás gyorskorcsolyázó, Pavel Kulizsnyikov ötszörös világbajnok gyorskorcsolyázó és Julija Jefimova olimpiai bronzérmes, világ- és Európa-bajnok mellúszó.

Közülük például Sarapova ügyében még nincs döntés, viszont – amint azt Alekszej Kravcov, az Orosz Korcsolyázó-szövetség elnöke a WADA engedménytétele után bejelentette – Kulizsnyikov és Jelisztratov folytathatja a versenyzést. Ellenben a leghíresebb orosz úszónőnek számító Jefimovának nem engedélyezték, hogy rajthoz állhasson hazája e hétvégén kezdődött olimpiai válogatóján, mivel a vizes sportok világszövetsége, a FINA fenntartotta a vele szemben doppingolás miatt elrendelt versenyzési tilalmat. Jefimovát egyszer – 2013-ban – már eltiltották, s 16 hónapig nem versenyezhetett.

 

Legfrissebb hírek

Nagy Péter: Még a vaknak is szemet szúr, mekkora a baj

Egyéb egyéni
2025.02.24. 06:38

Döntés helyett újabb 3000 svájci frankot követel Kenderesi Tamáséktól a CAS – ítélet még mindig nincs

Úszás
2025.02.20. 09:13

Sinner megegyezett a WADA-val, három hónapig nem játszik

Tenisz
2025.02.15. 10:51

„Lényegében kitessékeltek” – Mitykó Veronika a klubváltásról

Egyéb egyéni
2025.01.24. 11:27

Április 16-án kezdődik Jannik Sinner CAS-meghallgatása

Tenisz
2025.01.10. 17:22

Tiszeker Ágnes: Figyelni kell a doppingtilalmi listára és a holléti szabályra!

Egyéb egyéni
2025.01.09. 13:17

WADA: Hegyi Dóra ismét bekerült a sportolói bizottságába

Egyéb egyéni
2024.12.23. 13:43

Lalajan két ezüst után a manamai súlyemelő vb-n felért a csúcsra

Egyéb egyéni
2024.12.15. 18:23
Ezek is érdekelhetik