Birkózó olimpiai selejtező: Varga Ádám ezüstérmet nyert

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.04.17. 22:37
A fináléba kerüléssel olimpiai kvótát szerzett Varga Ádám ezüstérmesként zárta a szerbiai Nagybecskereken rendezett birkózó európai kvalifikációs viadalt.


A kötöttfogásúak 98 kilogrammos kategóriájában szereplő Varga délelőtt előbb David Valát, majd a görög Jorgosz Kuciumpaszt győzte le, az elődöntőben pedig – a riói helyért – 1:0-ra megverte a német
Peter Öhlert.
A kötöttfogásúak 98 kilogrammos kategóriájában szereplő Varga délelőtt előbb David Valát, majd a görög Jorgosz Kuciumpaszt győzte le, az elődöntőben pedig – a riói helyért – 1:0-ra megverte a német
Peter Öhlert.

A tulajdonképpen már tét nélküli döntőben az UTE kiválósága az észt Ardo Arusaar ellen lépett szőnyegre, és az összecsapást 3:1-re nyerte meg Arusaar.

„Azt hiszem kisebbfajta szenzáció Ádám teljesítménye. Az tény, hogy nem volt rossz sorsolása, de azért nem volt ez annyira könnyű, az elődöntőben legyőzött német Öhler az első körben a török Cenk Ildemet verte technikai tussal” – méltatta a Varga Ádámot Sike András kötöttfogású szövetségi kapitány.

„A hatból három kvóta már megvan, s még hátra van két verseny. Nagyon remélem, hogy a másik háromból is minél többet begyûjtünk” – tette hozzá.

A vasárnapi zárónapon Varga mellett más nem szerzett kvótát.

Közel volt a bravúrhoz Ligeti Dániel is, aki azonban az elődöntőben kikapott. A szombathelyi szabadfogású (125 kg) végül a harmadik lett.

A szerbiai versenyen pénteken Lőrincz Tamás (kötöttfogás 66 kg), szombaton pedig Veréb István (szabadfogás 86 kg) szerzett olimpiai kvótát, míg a tavalyi világbajnokságon Lőrincz Viktor (kötöttfogás 85 kg), aki ötödik lett Las Vegasban, így jelenleg négy magyar birkózó részvétele biztos az augusztusi játékokon.

A birkózóknak még két kvótaszerző versenyt rendeznek. A jövő héten Ulánbátorban, három hét múlva pedig Isztambulban lesz világkvalifikációs viadal, előbbin minden kategóriában három-három riói kvótát osztanak ki, míg Törökországban – a mostanihoz hasonlóan – csak a súlycsoportok döntősei kapnak indulási jogot.

Birkózásban a versenyzők nem maguknak, hanem országuknak szerzik a kvótát.

 

Legfrissebb hírek

Rekordszámú magyar kiemelttel kezdődik szombaton a birkózó-vb

Birkózás
17 órája

Losonczi Dávid: Már nem arra megyek, hogy mindenkit agyonverjek

Birkózás
22 órája

Minden idők legjobb veterán birkózó-világbajnokságát rendeznék meg Tatabányán

Birkózás
2025.09.08. 20:08

„De semmi teher, mi?!” – visszakérdezett a regnáló világ- és Európa-bajnok Losonczi Dávid

Birkózás
2025.09.08. 15:01

Jó hangulatban készülnek a magyarok a birkózó vb-re

Birkózás
2025.09.08. 13:30

A fiatalok menedzselése szűkített a vb-csapat létszámán

Birkózás
2025.09.04. 13:10

Megkezdődött az ötödik tanév a KIMBA-n

Birkózás
2025.09.03. 17:29

Két újonccal utazik a magyar válogatott a zágrábi birkózó-vb-re

Birkózás
2025.09.03. 16:02
Ezek is érdekelhetik