Birkózó ol. sel.: rendhagyó mérlegelés és sorsolás

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.04.21. 16:23
Az ulánbátori reptér lezárása miatt több csapat mellett a nemzetközi szövetség (UWW) technikai csoportja sem érkezett meg időben a birkózók olimpiai selejtezőjére, így a kötöttfogásúaknál a csütörtöki mérlegelés után péntek reggel a hiányzóknak újabbat tartanak, ami egyben a sorsolást is megváltoztathatja.

A magyar szövetség tájékoztatása szerint a szakág három magyarja, Módos Péter (59 kg), Bácsi Péter (75 kg) és Lám Bálint (130 kg) gond nélkül átesett a mérésen, majd a sorsoláson, amely szintén nem a megszokott módon zajlott, ugyanis gépi helyett kézi húzás történt.

A jelenlegi állás szerint – amely nem tekinthető véglegesnek – a legrosszabbul a világ- és Európa-bajnok Bácsi járt, aki a selejtezőben az örmények Eb- és vb-győztesét, a Londonban második Arszen Dzsulfalakjant kapta, akitől a tavalyi Las Vegas-i kvalifikációs vb-n óriási csatában kapott ki.

Az olimpiai és vb-harmadik Módosnak jelen állás szerint a görög Aposztolosz Manolidisz a párja a selejtezőben, míg a nehézsúlyú Lám vagy az iráni Amir Gaszemimondzsazival, vagy az argentin Luciano Del Rióval kezdhet a 16 között.

A mongol főváros repterét homokvihar miatt kellett lezárni, s a kialakult helyzetre tekintettel az UWW engedélyezte, hogy akik nem érkeztek meg, vagy – a problémákból adódóan – nem tudták hozni a súlyukat, azok péntek reggel bemérjenek.

Ulánbátorban pénteken a kötöttfogás, szombaton a nők, vasárnap pedig a szabadfogás küzdelmeit rendezik, s minden kategóriában három-három olimpiai kvótát osztanak ki.

A magyar csapat tíz főből áll, a három kötöttfogású mellett a nőknél Galambos Ramóna (53 kg), Barka Emese (58 kg), Sastin Marianna (63 kg) és Németh Zsanett (75 kg), szabadfogásban pedig Nagy Mihály (74 kg), Szmik Attila (97 kg) és Ligeti Dániel (125 kg) indul.

A tavalyi vb-n és a múlt heti nagybecskereki kvalifikációs versenyen együttesen négy magyar birkózó szerzett riói indulási jogot: a kötöttfogású Lőrincz Tamás (66 kg), Lőrincz Viktor (85 kg) és Varga Ádám (98 kg), illetve a szabadfogású Veréb István (86 kg).

 

Legfrissebb hírek

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 12. rész: férfi kardcsapat, 1988

Egyéb egyéni
16 órája

Rekordszámú magyar kiemelttel kezdődik szombaton a birkózó-vb

Birkózás
17 órája

Losonczi Dávid: Már nem arra megyek, hogy mindenkit agyonverjek

Birkózás
22 órája

Szerződést hosszabbított a MOB és az MTVA

Egyéb egyéni
2025.09.10. 17:34

Minden idők legjobb veterán birkózó-világbajnokságát rendeznék meg Tatabányán

Birkózás
2025.09.08. 20:08

„De semmi teher, mi?!” – visszakérdezett a regnáló világ- és Európa-bajnok Losonczi Dávid

Birkózás
2025.09.08. 15:01

Jó hangulatban készülnek a magyarok a birkózó vb-re

Birkózás
2025.09.08. 13:30

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 9. rész, Darnyi Tamás

Egyéb egyéni
2025.09.06. 17:13
Ezek is érdekelhetik