Videó: elvesztette egyik lábát, de nem hagyott fel szerelmével, a tornával

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.03.14. 20:25
null
Kate Foster gerendagyakorlatát közel ötmillióan nézték meg (Fotó: ABC News)
A 16 éves amerikai Kate Fostert egyetlen dolog különbözteti meg társaitól a tornateremben. Műlába van. A fiatal illinoisi lány leukémia miatt veszítette el egyik lábát, de nem hagyott fel szerelmével, a tornasporttal – visszatért a terembe és műlábbal ugyanúgy edz és versenyez, mint társai.

Kate Foster elképesztő története azt követően kapott nagy nyilvánosságot, hogy szülei feltöltöttek egy videót gerendagyakorlatáról – amit azóta közel ötmillióan néztek meg. Nem csoda, hogy az ABC megkereste, és be is mutatta a Good Morning America reggeli show-ban a hétéves kora óta tornázó versenyzőt, aki 12 évesen veszítette el bal lábát. Az amputáció életmentő volt – a leukémia miatt kialakult fertőzés Foster életét veszélyeztette volna.

„Sosem találtam semmit, ami nagyobb szerelmem lenne a tornánál. Amikor az orvosok közölték velem, hogy le kell vágniuk a lábamat, azt mondtam, ezt nem tehetik, mert szükségem van rá a tornához. Aztán elmagyarázták, hogy ez élet-halál kérdés: a csontvelő-átültetés csak így hozhat eredményt. Vagy a lábam marad meg, vagy az életem” – magyarázta Kate Foster.

A tinilányt edzője biztatta, ne adja fel, térjen vissza a terembe, miután megtanult műlábbal élni.

„Az edzőmnek volt egy mondata, ami mindent megváltoztatott. Azt mondta, hogy korábban még sosem edzett tornászt, aki elveszítette az egyik lábát, de vállalja a feladatot, ha én is vállalom.”

Vállalta – és vissza is tudott térni a tornasportba. Az orvosnak készülő Kate ugyanakkor nem tekinti magát hősnek – bár tudja, hogy történetét példaként állítják mások elé.

„Állandóan azt mondják nekem, hogy példakép, inspiráció vagyok – pedig csak önmagamat adom” – mosolygott.

Legfrissebb hírek

Két hely foglalt, kettő még szabad – harc a vb-csapatba kerülésért

Torna
2025.08.16. 12:04

Elképesztő hiba miatt ítéltek büntetőt a Ferencváros ellen – videó

Labdarúgó NB I
2025.08.09. 22:03

Ahol a kiskutya is őstehetség – Mókás videót osztott meg Sallai Roland édesapja

Minden más foci
2025.07.31. 10:25

Videó: hajmeresztő hibákkal temette el csapatát a svájci kapus

Minden más foci
2025.07.29. 07:34

EYOF: kilenc érem az ötödik napon Szkopjéban

Utánpótlássport
2025.07.25. 21:14

Visszatért Kovács Zsófia háromszoros Európa-bajnok tornász

Torna
2025.07.25. 08:57

Ilyet sem látni mindennap, Vécsei Bálint kétszer sem tudta belőni a tizenegyest a CFR ellen – videó

Európa-liga
2025.07.17. 21:39

Visszavonult Nina Derwael olimpiai bajnok tornász

Torna
2025.07.15. 21:44
Ezek is érdekelhetik