Rio 2016: Nem leszek szomorú, ha nem jutok ki – Gercsák

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.03.25. 19:51
A 19 éves, korosztályos szinten nagyszerű eredményeket elérő, de már felnőtt ob-n is diadalmaskodó cselgáncsozó, Gercsák Szabina számára még elérhető a kvalifikáció megszerzése a riói olimpiára, ő azonban nem keseredik el, ha mégsem lesz ott.
„Ha májusig sikerül legalább három érmet szereznem, akkor azt mondom, hogy biztosan ott leszek Rióban – mondta a HELL Miskolci JC immár 70 kg-os súlycsoportban induló versenyzője, akit a lokálpatriotizmus jegyében továbbra is támogat a klub névadó szponzora. – Nem egyszerű a feladat, mindenesetre nem leszek szomorú, ha nem jutok ki. Még mindig junior korú vagyok, és az én időm a tokiói olimpián jön csak el majd igazán.”
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik