Birkózó Eb: Lukács és Dénes is kikapott

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.03.09. 11:02
Nem indult jól magyar szempontból a Rigában zajló birkózó Európa-bajnokság szerdai versenynapja: a szabadfogású Lukács Norbert nyerhető meccset veszített el, míg a nők 53 kilogrammos kategóriájában szereplőDénes Mercédesz papírforma-vereséget szenvedett.

Az már a keddi sorsolás után egyértelmű volt, hogy az Eb második napján nem lehet nagy menetelésre számítani egyik magyartól sem. Előzetesen azonban úgy tűnt, hogy a 65 kilogrammos Lukács a selejtezőből továbbjuthat.Lukács a selejtezőből továbbjuthat.

A magyar birkózó az észt Aimar Andruse ellen lépett szőnyegre, aki nem csupán verhetőnek tűnt, de a szőnyegen sem mutatott extrát. Lukács jól kezdett, egy szép lábra támadás után mögé kerüléssel szerzett 2–0-s előnyt. A folytatásban Andruse továbbra is passzív volt, az első három perc hajrájában azonban meg tudta kontrázni a magyar támadását, és nagy lendülettel kivitte őt a szőnyegről (2–2).

A második szakasz elején az észt próbálta őrizni minimális előnyét, ám passzivitása a bírónak is feltűnt, ezért megintette. A figyelmeztetés után 30 másodperce volt arra, hogy akciót hajtson végre, s ő egy mögé kerüléssel nem csupán az egypontos büntetést kerülte le, de 4–2-es előnybe került. Lukács hátrányban folyamatosan ment előre, az utolsó percben pedig nagyszerűen levitte ellenfelét, ami fél perccel a vége előtt azt jelentette, hogy 4–4-gyel, később szerzett pontokkal győzelemre állt. A siker azonban elmaradt, mivel egy figyelmetlenséget Andruse kihasznált, az újabb mögé kerülés (4–6) pedig az ő sikerét eredményezte.

Nem sokkal Lukács meccse után következett Dénes Mercédesz, aki a világbajnok, háromszoros Európa-bajnok, Európa Játékok-győztes és a tavalyi Las Vegas-i vb-n ezüstérmével egyben riói kvótát is szerző Sofia Mattsson ellen lépett szőnyegre.

A favorit svéd gyorsan bizonyította, miért számít a kategória kiemelkedő alakjának: 20 másodperc elteltével már 2–0-ra vezetett egy mögé kerüléssel. Dénes ekkor még kiválóan védekezett, Mattsson nem tudta megpörgetni, sőt, a folytatásban egy szép lábra támadással próbálkozott. Utóbb azonban kiderült, ez lett a veszte, mivel hiába ragadta meg Mattsson lábát, nem tudott vele felállni, a svéd pedig kontrázott, s úgy fogta be Dénest, hogy a magyar tusba szorult.

Lukács és Dénes a vigaszágon még folytathatja a küzdelmeket, amennyiben legyőzõjük a döntőbe jut.

A nap harmadik magyarja, a 60 kilóban szereplő Sleisz Gabriella első meccsén az 58 kilogrammban tavaly vb-második, riói induló finn Petra Ollival mérkőzik majd a négy közé jutásért.


Legfrissebb hírek

Rekordszámú magyar kiemelttel kezdődik szombaton a birkózó-vb

Birkózás
13 órája

Losonczi Dávid: Már nem arra megyek, hogy mindenkit agyonverjek

Birkózás
18 órája

Minden idők legjobb veterán birkózó-világbajnokságát rendeznék meg Tatabányán

Birkózás
2025.09.08. 20:08

„De semmi teher, mi?!” – visszakérdezett a regnáló világ- és Európa-bajnok Losonczi Dávid

Birkózás
2025.09.08. 15:01

Jó hangulatban készülnek a magyarok a birkózó vb-re

Birkózás
2025.09.08. 13:30

A fiatalok menedzselése szűkített a vb-csapat létszámán

Birkózás
2025.09.04. 13:10

Megkezdődött az ötödik tanév a KIMBA-n

Birkózás
2025.09.03. 17:29

Két újonccal utazik a magyar válogatott a zágrábi birkózó-vb-re

Birkózás
2025.09.03. 16:02
Ezek is érdekelhetik