Birkózó Eb: Jäger kikapott a vigaszágon, minden magyar kiesett

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.03.12. 14:21
Jäger Krisztián a vigaszágon folytathatta, ám ott is kikapott, így kiesett, csakúgy, mint Módos Péter, Németh Iván és Majoros Ármin Mózes a Rigában zajló birkózó Európa-bajnokság szombati, első kötöttfogású versenynapján.

A Lőrincz Tamás súlycsoportjában, 66 kg-ban szereplő Jägert a szerb Davor Stefanek segítette vigaszágra, miután a döntőig menetelt. Mindez azt jelentette a 28 éves magyar számára, hogy ha legyőzi az azeri Kamran Mammadovot, az esti programban a bronzéremért léphet szőnyegre.

Az összecsapás hatalmas küzdelmet hozott, melynek elején az azeri volt aktívabb, próbálta irányítani Jägert, aki nem igazán tudott közel férkőzni hozzá. A mérkőzés képe alapján nem meglepő módon a magyart hamar meg is intették, a térdelő helyzetet viszont nagyszerűen védekezte ki. A menet második felében némileg változott a helyzet, Mammadov nem igazán akart birkózni, így ő is megkapta az intését, igaz, a bírók mindössze 15 másodpercet hagytak Jägernek, hogy akciót csináljon, ami nem is sikerült neki. A csata – amint utóbb kiderült – a második szakasz elején dőlt el, amikor fél perc után Jäger Krisztiánt ismét – már egy pontért – intették (0–1), ő pedig lentről megpróbált felállni, majd előreugrott, ám a szőnyegen kívülre került, a menekülés pedig két pontot ért Mammadovnak (0–3).

Jäger még így is kapott esélyt: négy és fél percnél ugyanis Mammadov is megkapta második intését (1–3), s le kellett mennie, a parterhelyzetből azonban nem engedett akciót csinálni magán. Az utolsó egy percben a magyar birkózó elkeseredetten ment előre, egyszer sikerült is szőnyegen kívülre léptetnie az azerit (2–3), idő azonban újabb akcióra már nem maradt, ezzel ő is búcsúzni kényszerült.

Az már korábban kiderült, hogy Módos Péter (59 kg), Németh Iván (98 kg) és Majoros Mózes Ármin (130 kg) nem folytathatja a versenyt, miután az őket legyőző birkózók nem jutottak be a fináléba.

A rigai Eb vasárnapi zárónapján Korpási Bálint (71 kg), Szabó László (75 kg), Szabó Patrik (80 kg) és Lőrincz Viktor (85 kg) lép majd szőnyegre.


Legfrissebb hírek

Fotók: minden idők legjei – veterán birkózó-világbajnokság

Képes Sport
2025.10.22. 17:14

Magyar ezüstérem az újvidéki grappling-világbajnokságon

Egyéb egyéni
2025.10.18. 15:16

NS-jótékonyság: amerikai veterán birkózók a Bethesda kórházban

Birkózás
2025.10.18. 08:53

NS-képeslap: új otthont kaptak az abonyi birkózók

Birkózás
2025.10.17. 08:43

Doppingolt a vb-érmes orosz Irina Ologonova, másfél évig nem birkózhat

Birkózás
2025.10.16. 15:34

Visszavonul a japánok kétszeres olimpiai bajnok birkózója

Birkózás
2025.10.13. 11:18

Dajka Zsolt és Nunajev Juszup aranyérmes a veterán birkózó-világbajnokság záró napján

Birkózás
2025.10.12. 20:18

Két magyar aranyérem a veterán birkózó-világbajnokságon

Birkózás
2025.10.12. 08:33
Ezek is érdekelhetik