Birkózó Eb: Galambos Ramóna bronzérmes

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.03.10. 18:34
Galambos Ramóna bronzérmet nyert az 55 kilogrammos súlycsoportban a rigai birkózó Európa-bajnokságon, miután a csütörtök esti helyosztón legyőzte a román Simona Pricobot.

A Szigetvár 19 éves tehetsége esélyt sem adott riválisának, aki ellen folyamatosan növelte előnyét, s végül 10–0-s technikai tussal diadalmaskodott.

Galambos Ramóna – aki élete első felnőttérmét szerezte világversenyen – a magyar csapat második érmét nyerte meg a lett fővárosban, ahol kedden Sastin Marianna lett harmadik a 63 kilogrammos súlycsoportban.

Galambos edzője, Nagy Lajos fél órával a bronzmérkőzés előtt még azt mondta, hogy a német ellen biztos volt a sikerben, de „a román ellen nem tudom, mi lesz, nagyon jól megy be lábra, elég ügyes, Dénes Mercédeszt korábban kétszer is megverte”. A 19 éves magyar sportoló aztán egészen nagyszerű, magabiztos birkózással múlta felül riválisát a nem olimpiai kategória éremmérkőzésén.

Az edzői intelemnek megfelelően Galambos végig tökéletesen tudott figyelni a román lábra támadásaira, s egy ilyen kísérletet megkontrázva szerzett vezetést alig egy perccel a kezdés után, miután sikerült mögé kerülnie. A román 2–0-s hátrányában próbálkozott ugyan, ám érezhetően a magyar uralta a meccset, rendre jól fogta meg Pricob karját, kiválóan mozgatta, s két és fél perc után kontrából egy derékra támadást követően ismét levitte a szőnyegre.

A szünetre így megnyugtató, 4–0-s előnnyel ment pihenni a magyar birkózó, aki a menet utolsó másodperceiben jól védekezett ki egy lábfelszedést. Az előny nagy volt, a magyar sarok azonban egyre hangosabb és feszültebb: Nagy Lajos és Gulyás István szövetségi kapitány is megállás nélkül adta az instrukciókat, Galambos pedig szinte minden kérésnek megfelelt, sőt túl is teljesített, s a második menet kezdését követően gyönyörűen kapta fel Pricob lábát, majd ismét földre vitte őt. Az előny ekkor már hatpontos volt, a román pedig már teljesen veszélytelennek tűnt, kevés meggyőződéssel próbálkozott.

A folytatásban ennek megfelelően a különbség csak nőtt, egy kivitel, s egy újabb mögé kerülés után, alig több mint öt perc alatt 10–0-s technikai tussal véget is ért a mérkőzés, ezzel Galambos élete első felnőtt világversenyes érmét ünnepelhette.

„Már annak is örültem volna, ha egy meccset tudok nyerni a felnőttmezőnyben, a két sikert és az érmet szinte fel sem tudom fogni” – mondta az MTI-nek győzelme után Galambos.

Hozzátette: korábban nem birkózott a románnal, de nagyon ügyesnek tűnt, ezért kicsit tartott tőle. „Szerencsére azonban mindent sikerült megcsinálni abból, amit elterveztünk, tudtam szedni az egy kart, és sikerült elkerülnöm, hogy felszedje a lábamat. Nagyon boldog vagyok.”

Galambos Ramóna a magyar csapat második érmét nyerte meg a lett fővárosban, ahol kedden Sastin Marianna lett harmadik a nők 63 kilogrammos súlycsoportjában.

Pénteken négy magyar, Barka Emese (58 kg), Wilson Vanessa (69 kg), illetve a szabadfogású Gulyás Zsombor (70 kg) és Ligeti Dániel (125 kg) lép szőnyegre az Arena Rigában.

Legfrissebb hírek

Bognár Erika éremért birkózna a szeptemberi világbajnokságon

Birkózás
2025.07.30. 09:05

Lévai Zoltán: Kő-papír-ollózhattunk volna Leventével a 77 kilóért

Birkózás
2025.07.28. 07:56

Fókusz: repültek a szőnyegen

Képes Sport
2025.07.27. 18:25

Birkózás a békéért: 6–4-re verték az oroszok az amerikaiakat a KIMBA-n

Birkózás
2025.07.22. 09:16

Bácsi Péter: Házigazdái lehetünk a legnívósabb UWW-rangsorversenynek

Birkózás
2025.07.22. 09:04

Két-két kötöttfogású ezüst- és bronzérem a budapesti UWW-rangsorverseny záró napján

Birkózás
2025.07.20. 20:05

Losonczi, Szabados és Vitek ezüstérmes az UWW-rangsorversenyen

Birkózás
2025.07.19. 20:18

Bognár Erika megnyerte a Polyák Imre–Varga János-emlékversenyt!

Birkózás
2025.07.18. 19:57
Ezek is érdekelhetik