Rio 2016: vk-arany – kijutott az olimpiára a férfi párbajtőrcsapat

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.02.15. 06:52
null
A kazahokat legyőző kvartett (Fotó: facebook.com/VancouverGP)
A magyar férfi párbajtőrcsapat megnyerte a vancouveri világkupaversenyt, ezzel kiharcolta a riói olimpiai részvételt.

A Boczkó Gábor, Imre Géza, Rédli András, Somfai Péter kvartett a legjobb 16 között a cseheket győzte le 30:22-re, majd a negyeddöntőben a világelső franciákon jutott túl egyetlen tussal, hosszabbításban 39:38-ra. Az elődöntőben az észteket verte meg hasonlóan kiélezett küzdelemben, ugyancsak ráadásban esett tussal 15:14-re, az aranyéremért és ezzel együtt a riói kvótáért pedig a kazahokon kerekedett felül 42:36-ra.

A magyarok olimpiai részvételéhez az is kellett, hogy az egyiptomiak a világranglistán ne kerüljenek be az első 16 közé, mert ezzel Afrika helye felszabadult, illetve hogy a dél-koreaiak a rangsorban maradjanak a legjobb négyen kívül.

Mindkét feltétel hamar megvalósult, mert az egyiptomiak a 32-es tábla első körében 26:25-re kikaptak a japánoktól, a dél-koreaiak pedig a nyolcaddöntőben 43:32-re az észtektől. Utóbbiak később az olaszokat is legyőzték, ezzel – a hazai szövetség honlapjának beszámolója szerint – veszélyessé váltak a magyarokra, akárcsak a kazahok, akik szintén bejutottak a legjobb négy közé.

A magyar csapat mindkét riválisát felülmúlta, amivel kiharcolta az olimpiai részvétel jogát. A riói induláshoz még arra is szükség volt, hogy a németek és a csehek a magyarok mögött maradjanak a rangsorban – előbbiek a negyeddöntőben, utóbbiak egy körrel hamarabb fejezték be menetelésüket.

A csapatkvóta azt is jelenti, hogy a férfi párbajtőrözők egyéni versenyében maximális létszámmal – három fővel – lehetnek ott Rióban a magyarok.

A női párbajtőrözők Buenos Airesben versenyeztek, ahol a Budai Dorina, Kun Anna, Révész Julianna, Szász Emese összeállítású csapat kilencedik lett. Ebben a szakágban a magyar válogatott nem indulhat a nyári játékokon, Szász azonban egyéniben kvótát érő helyen áll. Részvétele a március közepi, budapesti WestEnd Grand Prix-n dől el.

Legfrissebb hírek

Több változást is hoz a Los Angeles-i olimpia a vízilabdasportban

Vízilabda
17 órája

Melyik sportágban volt olimpiai bajnok az egyetlen ötkarikás aranyérmes sportoló, aki Oscar-díjat is kapott? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 7. rész

Egyéb egyéni
2025.07.28. 13:30

Vívó-vb: Siklósi Gergely elődöntős, ezzel már biztos érmes

Egyéb egyéni
2025.07.27. 15:42

Vívó-vb: nyolcaddöntős a női párbajtőrcsapat is

Egyéb egyéni
2025.07.25. 13:59

Muhari Eszter: Nem gondolkozom számokban

Egyéb egyéni
2025.07.22. 22:16

Hány éremtől estünk el doppingvétség miatt? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 6. rész

Egyéb egyéni
2025.07.22. 08:25

Koch Máté: Miért ne sikerülne ismét?

Egyéb egyéni
2025.07.21. 09:00

Egyetemi világjátékok: magyar érem nélkül telt el a negyedik versenynap

Egyéb egyéni
2025.07.20. 21:15
Ezek is érdekelhetik