Rio 2016: húszezer kilométert tesz meg a láng Brazíliában

Vágólapra másolva!
2016.02.24. 21:52
Az olimpiai láng mintegy 20 ezer kilométert tesz meg Brazíliában a riói játékokat megelőzően.

A szervezők szerdai tájékoztatása szerint a lángot április 21-én a hagyományoknak megfelelően Olümpiában gyújtják meg, s 12 nappal később, azaz május 3-án érkezik meg Brazíliába.

A Brazíliavárosból elinduló fáklyát 95 nap alatt több mint 12 ezren viszik majd, és többek között eljut a brazil partoktól 354 kilométerre lévő Fernando de Noronha-szigetcsoportra, valamint délen a Sao Miguel jezsuita misszió romjaihoz is, amelyet az UNESCO a világörökség részének nyilvánított.

A láng 329 városon halad át – érintve mind a 26 szövetségi államot –, 10 ezer kilométert pedig légi úton tesz meg, mielőtt augusztus 5-én fellobban Rio de Janeiróban.

 

Legfrissebb hírek

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 1. rész, Hajós Alfréd

Egyéb egyéni
16 órája

Csodák csodája – az olimpiák legszebb pillanatai a Nemzeti Sporton és a Nemzeti Sportrádióban

Egyéb egyéni
2025.08.20. 13:41

Melyik sportágban szerezték a magyar sportolók a legtöbb aranyérmet egyetlen olimpián? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 10. rész

Egyéb egyéni
2025.08.18. 12:43

Olimpiai múzeum nyílt Rio de Janeiróban

Rio 2016
2025.08.16. 13:27

Los Angeles 2028: értékesítették két helyszín névhasználati jogát

Egyéb csapat
2025.08.15. 10:24

Melyik olimpiai bajnokunk szerepel az Üvegtigris című filmben? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 9. rész

Egyéb egyéni
2025.08.11. 17:39

Hány érmet szereztek a MOB elnökei? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 8. rész

Egyéb egyéni
2025.08.04. 15:32

Több változást is hoz a Los Angeles-i olimpia a vízilabdasportban

Vízilabda
2025.07.30. 21:31
Ezek is érdekelhetik