Rio 2016: nem épül meg a kajak-kenu pálya főlelátója

Vágólapra másolva!
2016.01.21. 10:50
A költségcsökkentés jegyében nem építik meg az evezős és kajak-kenu pályára ígért úszó főlelátót, illetve a strandröplabdahelyszínre is a tervezettnél kevesebb néző látogathat majd ki az augusztusi riói olimpián.

Az ötkarikás sportágakkal foglalkozó insidethegames honlap kiemelte, hogy a szervezők bejelentése szerint a Lagoa Rodrigo de Freitas evezős és kajak-kenu pályára megálmodott 4000 férőhelyes lelátó megspórolásával kétmilliárd realt (140,87 milliárd forint) takarítanak meg.

A Nemzetközi Evezősszövetség (FISA) és a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF) is szomorúan vette tudomásul a szervezők döntését.

„Sokáig sok mindent ígértek nekünk. Az a pálya már ötven éve létezik, kiváló helyen van, s mi csak nagyobb nézőteret szerettünk volna." – kommentálta a hírt Denis Oswald, a FISA tiszteletbeli elnöke.

A strandröplabdahelyszínnel kapcsolatban a szervezők egyelőre nem közöltek részleteket, csak annyit, hogy a tervezettnél kevesebb ülőhely lesz majd. A házigazdák hosszú ideje küzdenek a költségek leszorításáért, elsősorban a brazil gazdaság rég nem látott, komoly recessziója miatt.

A két helyszínt érintő, most bejelentett változtatások mellett a szervezőbizottság azt is jelezte, hogy az önkéntesek – már tavaly is 70 ezerről 60 ezerre csökkentett – létszámát tovább szűkítik, s jelenleg úgy számolnak, hogy 50 ezren dolgoznak majd a játékokon. Emellett 5000 helyett 4000 autót használnak majd az olimpián és a paralimpián.


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik