Olimpia 2024: magabiztosak – „Ismét elérkezett Róma ideje”

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.01.21. 17:55
Matteo Renzi olasz miniszterelnök szerint elérkezett Róma ideje, hogy újból nyári olimpiát rendezzen.

A kormányfő csütörtökön találkozott Lausanne-ban Thomas Bachhal, a Nemzetközi Olimpia Bizottság (NOB) elnökével, akivel a 2024-es kandidálásról folytatott megbeszélést.
Thomas Bachhal, a Nemzetközi Olimpia Bizottság (NOB) elnökével, akivel a 2024-es kandidálásról folytatott megbeszélést.

Renzi szerint ez a megfelelő pillanat Róma számára, és kerékpáros hasonlattal élve elmondta: az olaszoknak most mindent bele kell adniuk, és lehajtott fejjel nyomni kell a pedált 2017-ig,
a helyszínkijelölésig.

Hozzátette: nagyon erős a pályázatuk, minden riválisukat tisztelik, de senkitől sem tartanak. A NOB 2017 szeptemberében, limai kongresszusán dönt, melyik város legyen a házigazda. Az olasz főváros mellett Budapest, Los Angeles és Párizs kandidál.

Róma 1960-ban már volt rendező, míg a 2004-es játékokért a szavazás utolsó körében maradt alul Athénnal szemben. A 2020-as olimpia iránt ugyancsak érdeklődött az olasz főváros, ám Mario Monti kormánya nem állt az ügy mellé, és ezért vissza kellett vonni a pályázatot.

 

Legfrissebb hírek

„Korábban is lenyűgöztek a magyarok olimpiai tervei és kreatív ötletei” – Thomas Bach a Nemzeti Sportnak

Egyéb egyéni
6 órája

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 1. rész, Hajós Alfréd

Egyéb egyéni
10 órája

„Budapesten mindig otthon érzem magam” – Thomas Bach a Nemzeti Sportnak

Egyéb egyéni
2025.08.20. 20:35

Thomas Bach a Testnevelési Egyetem díszdoktora lett

Egyéb egyéni
2025.08.20. 16:03

Csodák csodája – az olimpiák legszebb pillanatai a Nemzeti Sporton és a Nemzeti Sportrádióban

Egyéb egyéni
2025.08.20. 13:41

Sulyok Tamás a Magyar Érdemrend nagykeresztje kitüntetést adta át Thomas Bachnak

Egyéb egyéni
2025.08.19. 21:04

Melyik sportágban szerezték a magyar sportolók a legtöbb aranyérmet egyetlen olimpián? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 10. rész

Egyéb egyéni
2025.08.18. 12:43

Olimpiai múzeum nyílt Rio de Janeiróban

Rio 2016
2025.08.16. 13:27
Ezek is érdekelhetik