Testnevelési Egyetem: 2018 őszére lehet kész az új kampusz

Vágólapra másolva!
2015.12.05. 10:44
A kormány döntése alapján több mint százezer négyzetméteres területen épülhet meg Budapesten a Testnevelési Egyetem új kampusza, amely 2018 szeptemberére készülhet el.

Ezt Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) sportért felelős államtitkára jelentette be szombaton sajtótájékoztatón az Alkotás utcai oktatási intézmény, valamint az Országos Sportegészségügyi Intézet (OSEI) fejlesztéséről hozott kormányhatározatot ismertetve.

Az államtitkár közölte: az új kampuszt az egyetem jelenlegi területén, az OSEI felszabaduló épületeivel kiegészülve és a Csörsz utcai sporttelepen alakítják ki. A teljes beruházás az előzetes kalkulációk szerint mintegy 30 milliárd forintba kerül majd.

Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetem (TE) rektora elmondta: a leégett csarnok helyére 50 méteres fedett uszoda, a Csörsz utcai sporttelep BAH csomópont felőli oldalán pedig egy többszintes, multifunkcionális sportcsarnok épül majd. Szabó Tünde beszélt arról is, hogy az OSEI új helyszínéről december 16-án dönt a kormány.

Legfrissebb hírek

Közösségi futással ünnepelt a 129 éves MOB

Egyéb egyéni
2024.12.19. 16:27

Úszás: fontos a hagyomány, de kellenek az újítások – úszóedzői konferencia a TE-n

Úszás
2024.04.20. 16:02

TF: több mint ezren vettek részt a Sport és Innováció Konferencián

Kézilabda
2023.10.06. 16:12

Atlétika: Sebastian Coe a TF díszdoktora lett

Atlétika
2023.09.28. 17:38

Egyedülálló sportberuházás a jövőért a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen

Egyéb egyéni
2023.09.16. 11:10

Atlétika: a TF és a WA képviselői megkoszorúzták Iglói Mihály sírját

Atlétika
2023.08.22. 22:44

Európai Játékok – Egy héttel a rajt előtt esküt tettek a magyar indulók

NSO Tv Egyéni sportok
2023.06.14. 17:40

Európai Játékok: egy héttel a rajt előtt esküt tettek a magyar indulók

Egyéb egyéni
2023.06.14. 15:35
Ezek is érdekelhetik