Vívás: a férfi párbajtőrözők egy lépéssel közelebb Rióhoz

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.11.15. 16:27
Az ötödik helyen végzett a magyar férfi párbajtőrcsapat a tallinni olimpiai kvalifikációs világkupaversenyen.

A magyar szövetség vasárnapi tájékoztatása szerint a Boczkó Gábor, Imre Géza, Rédli András, Somfai Péter összeállítású együttes a dánok és a csehek legyőzése után a negyeddöntőben 45:33-ra kikapott a franciáktól, majd az utolsó két meccsén jobbnak bizonyult a németeknél és a házigazda észteknél. Az ötödik hellyel – ahogy a szövetség honlapja fogalmaz –, a csapat egy apró lépéssel közelebb került a riói játékokhoz.

Ugyanezt nem mondhatja el magáról a Budai Dorina, Hormay Adrienn, Révész Julianna, Szász Emese összetételű női párbajtőr-válogatott, amely 12. lett a nancsingi vk-n.

A férfi párbajtőrözőknek az utolsó két versenyen, 2016 első negyedévében Heidenheimben és Vancouverben kell úgy szerepelniük, hogy a németeket maguk mögött tartják, s közben a papírforma érvényesül, így ugyanis a csapat ott lehet az olimpián.

A nők számára a hátralévő két riói csapatkvalifikáló versenyt Barcelonában és Buenos Airesben rendezik. A magyar szövetség szerint az ötkarikás kijutásra matematikai esély feltétlenül van, ám a gyakorlatban ez százalékban kifejezve „lassan egy számjegyűre csökken”.

Legfrissebb hírek

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 22. rész: Kozák Danuta

Egyéb egyéni
4 órája

Együtt ünnepeltek a sydney-i olimpia hősei

Egyéb egyéni
Tegnap, 21:32

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 21. rész: Hosszú Katinka

Úszás
2025.09.30. 17:11

Golovin Vlagyimir lezárta a Szöllösi-Schatzl-kérdést: „Én nem értettem félre semmit”

Kézilabda
2025.09.30. 13:41

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 20. rész: Gyurta Dániel

Úszás
2025.09.28. 17:09

Madrid pályázna a 2040-es olimpia megrendezésére

Egyéb egyéni
2025.09.23. 19:31

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 16. rész: Czene Attila

Egyéb egyéni
2025.09.20. 17:26

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 15. rész: női kajak négyes

Kajak-kenu
2025.09.18. 17:00
Ezek is érdekelhetik