Asztalitenisz Top 12: Fazekas elődöntős, Póta végül nem indult

Vágólapra másolva!
2015.11.18. 20:36
A férfiaknál címvédő Fazekas Péter bejutott a csütörtöki elődöntőbe az asztaliteniszezők Top 12 bajnokságán, az ob utáni legfontosabb hazai egyéni versenyen, amelyen végül nem indult el a jelenlegi legjobban jegyzett magyar játékos, Póta Georgina.

A Marczibányi téri Ormai László Csarnokban zajló torna szerdai első napján a 2001-ben, 2005-ben, 2013-ban és 2014-ben győztes celldömölki Fazekas a csoportküzdelmek során csak Kosiba Dánieltől kapott ki, s így másodikként került a legjobb négy közé. A 2008 után pályafutása második diadalára hajtó Kosiba – a magyar szövetség honlapja alapján – mind az öt meccsét megnyerve kvalifikálta magát a folytatásra.

A másik csoportban a Saarbrückenben légióskodó Lakatos Tamás végzett az élen úgy, hogy öt mérkőzésén összesen csak három szettet vesztett. Itt az ugyancsak Németországban játszó Szita Márton lett a második, így a csütörtöki elődöntőben Lakatos–Fazekas és Kosiba–Szita párharcokra kerül sor.

A nőknél azt már korábban tudni lehetett, hogy a 2009-ben és tavaly is győztes Pergel Szandra klubkötelezettségei miatt nem áll asztalhoz, majd kedden késő este Póta is lemondta a szereplést – a Téglás Péter szövetségi kapitánytól kapott tájékoztatás szerint azért, mert nem akar ismét rásérülni a jelenleg is érzékeny derekára, amellyel korábban bajlódott.

A távollétükben három szekszárdi asztaliteniszező – Madarász Dóra, Hartbrich Leonie és Tóth Edina –, valamint a Postás SE-t képviselő Braun Éva jutott be a legjobb négy közé. Az 1. csoportot Tóth nyerte Hartbrich előtt, míg a másik hatosban Braun, Madarász volt a sorrend az élen. Az elődöntőben Tóth Madarásszal, Braun pedig a nála 30 (!) évvel fiatalabb, 16 esztendős Hartbrichhal néz majd farkasszemet. Madarász 2013-ban már volt egyszer a Top 12 legjobbja, míg Braun összesen ötször nyert – először 1994-ben, legutóbb pedig 2006-ban.

A szokásoknak megfelelően a tornán a résztvevők két hatos csoportban körmérkőzést vívtak egymással, s az első két-két helyezett jutott az elődöntőbe.

A csütörtöki program
15.00: női és férfi elődöntők
16.00: női és férfi döntő

 

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz Eb: a férfiaknál francia, a nőknél német siker született Zadarban

Egyéb egyéni
2025.10.19. 18:56

Asztalitenisz Eb: női csapatunk a nyolcaddöntőben búcsúzott

Egyéb egyéni
2025.10.16. 11:46

Asztalitenisz Eb: férficsapatunk lecsúszott az alsóházi döntőről

Egyéb egyéni
2025.10.15. 22:03

Asztalitenisz Eb: női csapatunk bejutott a nyolcaddöntőbe, ezzel a vb-re is kvalifikált

Egyéb egyéni
2025.10.14. 23:23

Asztalitenisz Eb: női csapatunk a lengyelektől elszenvedett sima vereséggel kezdett

Egyéb egyéni
2025.10.13. 17:53

Asztalitenisz Eb: férficsapatunk megszorítani sem tudta az esélyesebb franciákat

Egyéb egyéni
2025.10.13. 15:38

Asztalitenisz: szerény reményekkel várjuk a csapat Eb rajtját

Egyéb egyéni
2025.10.12. 18:00

Asztalitenisz: mindkét magyar búcsúzott a WTT-verseny első napján

Egyéb egyéni
2025.09.18. 21:33
Ezek is érdekelhetik