Vívás: a férfi párbajtőrözők sem jártak jobban a nőknél

Vágólapra másolva!
2015.10.25. 16:27
Elmaradt a remélt siker, a 11. helyen végzett a férfi párbajtőr-válogatott a berni világkupa-versenyen.

A Boczkó Gábor, Imre Géza, Rédli András, Somfai Péter összeállítású csapatnak az elején minden jól ment a svájci viadalon, a pástra lépők egymás után tettek hozzá valamit az előnyhöz az üzbégek ellen a 16 közé jutásért rendezett mérkőzésen, amely végül 45:29-es sikerrel zárult.

A nyolcaddöntőben a rendkívül kellemetlen cseh válogatott következett, és akárcsak a moszkvai világbajnokságon, ezúttal is egyetlen tussal, 36:35-re alulmaradt a magyar együttes. A hazai szövetség beszámolója szerint egyik meglepetés követte a másikat, a kanadaiak megverték a svájciakat, az izraeliek a koreaiakat és a spanyolok a németeket...

A magyar csapat a 9–16. helyért hozta a kötelezőt a japánok 34:28-as legyőzésével, de a 9–12. helyért olyan mérkőzés következett, mely két éve még Európa-bajnoki döntő volt: Magyarország–Svájc. A hazai közönség előtt szereplő ellenfél 45:37-re nyert, így az utolsó mérkőzés tétje a 11. hely volt, amely a kazahok elleni 44:41-gyel össze is jött.

A válogatottnak még három esélye van arra, hogy a ranglistán előrébb lépjen és megszerezze a riói kvótát. Ehhez a legjobb ötbe kell kerülnie. A franciák és az ukránok biztos kijutónak számítanak, a többi helyre szoros a verseny többek között a németekkel, oroszokkal, svájciakkal és az olaszokkal.

Mint arról beszámoltunk, a női párbajtőrcsapat Legnanóban végzett a 13. helyen, így most már egyre inkább bravúrokra van szüksége a riói kvótaszerzéshez.

Legfrissebb hírek

Japán visszavágott Párizsért, vb-ezüstérmes a férfi párbajtőrcsapat

Egyéb egyéni
2025.07.30. 16:45

Vívás: férfi párbajtőrcsapatunk döntőt vív a tbiliszi világbajnokságon

Egyéb egyéni
2025.07.30. 13:07

Hová tűntek az angolaiak? Vívás nélkül nyolcaddöntős a férfi párbajtőrcsapat a világbajnokságon

Egyéb egyéni
2025.07.29. 10:54

„Nagyon akartam az aranyat” – Siklósi Gergely a vb-ezüst után

Egyéb egyéni
2025.07.27. 20:17

Siklósi Gergely ezüstérmes lett férfi párbajtőrben a vívó-vb-n

Egyéb egyéni
2025.07.27. 17:36

Vívás: Nagy Dávid, Pusztai Liza és Katona Renáta is főtáblás a vb-n

Egyéb egyéni
2025.07.26. 12:51

Siklósi Gergely kikapott az elődöntőben, így bronzérmes lett a vívó Eb-n

Egyéb egyéni
2025.06.15. 18:43

Vívó Eb: két magyar a legjobb 16 között férfi párbajtőrben

Egyéb egyéni
2025.06.15. 16:20
Ezek is érdekelhetik