Asztalitenisz Eb: Madarász, Ambrus, Pergel és Kosiba főtáblás

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.10.01. 11:27
Kosiba Dániel, Madarász Dóra, Ambrus Krisztina és Pergel Szandra feljutott egyesben a 64-es főtáblára a jekatyerinburgi asztalitenisz Európa-bajnokságon.

Mind a négy játékos megnyerte a csütörtöki mérkőzését a selejtezőben – Pergel két találkozón is győzött –, így egyformán az élen végzett csoportjában. Pattantyús Ádám és Póta Georgina alanyi jogon főtáblás, így a legjobb 64 mezőnyében a férfiaknál ketten, a nőknél pedig négyen képviselik majd Magyarországot.

Lakatos Tamás, Szudi Ádám és Nagyváradi Mercédesz búcsúzott a kvalifikációban.

ASZTALITENISZ EB, JEKATYERINBURG
SELEJTEZŐ
FÉRFI EGYES
7. CSOPORT

Ahmet Li (török)–Lakatos Tamás 3:0 (14, 4, 5)
Lakatos második helyen végzett a csoportjában, így nem jutott fel a főtáblára.
11. CSOPORT
Szudi Ádám–Daniel Bajada (máltai) 3:0 (6, 2, 7)
Szudi harmadik helyen végzett a csoportjában, így nem jutott fel a főtáblára.
24. CSOPORT
Kosiba Dániel–Kasper Sternberg (dán) 3:1 (–7, 9, 6, 8)
Kosiba megnyerte a csoportját, s ezzel feljutott a főtáblára.

NŐI EGYES
1. CSOPORT

Madarász Dóra–Chiara Colantoni (olasz) 3:0 (4, 7, 9)
Madarász megnyerte a csoportját, így feljutott a főtáblára.
7. CSOPORT
Mateja Jeger (horvát)–Nagyváradi Mercédesz 3:1 (5, –11, 3, 7)
Nagyváradi harmadik lett a csoportjában, így nem jutott fel a főtáblára.
9. CSOPORT
Ambrus Krisztina–Katyerina Baravok (fehérorosz) 3:0 (6, 3, 6)
Ambrus megnyerte a csoportját, így feljutott a főtáblára.
18. CSOPORT
Pergel Szandra–Sarah De Nutte (luxemburgi) 3:0 (3, 4, 13)
Pergel Szandra–Simay Kulakceken (török) 3:2 (–5, –11, 8, 8, 8)
Pergel megnyerte a csoportját, így feljutott a főtáblára.

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz csapat Eb: ezúttal a rutinszerzés a fontos

Egyéb egyéni
2025.08.18. 16:35

Asztalitenisz Grand Smash: Póta Georgina ötszettes meccsen búcsúzott Malmőben

Egyéb egyéni
2025.08.14. 21:40

Asztalitenisz Grand Smash: András Csaba a selejtező első fordulójában búcsúzott

Egyéb egyéni
2025.08.14. 14:10

Elhunyt Jónyer Istvánné Németh Mária

Egyéb egyéni
2025.08.04. 20:17

Asztalitenisz: az új koncepció első korosztályos sikereit ünnepelték

Egyéb egyéni
2025.07.31. 15:39

Női asztalitenisz BL: francia, portugál és spanyol ellenfelet kapott a Budaörs

Egyéb csapat
2025.07.20. 20:03

Ormai Lászlóra emlékeztek

Egyéb egyéni
2025.07.10. 13:28

A para-asztaliteniszező Szvitacs Alexa bronzérmet nyert Las Vegasban

Egyéb egyéni
2025.07.09. 10:20
Ezek is érdekelhetik