Olimpia 2024: Budapestet a legidősebb bajnok is támogatja

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.09.28. 22:16
Az 1936-os berlini olimpián a magyar vízilabda-válogatottal aranyérmet nyert 102 éves Tarics Sándor, a világ legidősebb ötkarikás bajnoka is támogatja Budapest 2024-es olimpiai pályázatát.

A több mint 60 éve San Franciscóban élő sportember múlt héten ünnepelte születésnapját, ebből az alkalomból nyilatkozott a mob.hu-nak. Elmondása szerint az internet segítségével naprakészen követi a magyar sport legfrissebb híreit, egyúttal szívből szurkol Magyarországnak és Budapestnek a 2024-es játékok megrendezéséért folyó versenyben.

„Hiszem, hogy a sport az élet olyan területe, amely egyetértést és barátságot teremt a versenyzésen keresztül. Úgy vélem, nagyszerű, amikor a világ különböző országai egymással versengenek egy sporttal összefüggő okból” – mondta Tarics Sándor, aki ugyanakkor arra is kitért, hogy az olimpiarendezésért folyó küzdelem mindig nagyon nehéz.

„Nézzék meg például San Franciscót, ahol minden tökéletes, a városnak többször volt már kitűzött célja, hogy olimpiának adjon otthont, de sajnos sosem volt lehetősége arra, hogy valóra váltsa ezt” – mondta a korábbi vízilabdázó, aki hozzátette, szívesen adna tanácsokat a magyaroknak a pályázattal és a rendezéssel kapcsolatban, de nagyon nehéz előre megmondani, hogy melyik város lesz a győztese a „szoros és sokarcú küzdelemnek.”

A 2024-es olimpiáért Budapest mellett Los Angeles, Hamburg, Róma és Párizs verseng.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) 2017 szeptemberében limai kongresszusán jelöli ki a rendezőt.

Legfrissebb hírek

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 22. rész: Kozák Danuta

Egyéb egyéni
2025.10.02. 17:47

Együtt ünnepeltek a sydney-i olimpia hősei

Egyéb egyéni
2025.10.01. 21:32

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 21. rész: Hosszú Katinka

Úszás
2025.09.30. 17:11

Golovin Vlagyimir lezárta a Szöllösi-Schatzl-kérdést: „Én nem értettem félre semmit”

Kézilabda
2025.09.30. 13:41

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 20. rész: Gyurta Dániel

Úszás
2025.09.28. 17:09

Madrid pályázna a 2040-es olimpia megrendezésére

Egyéb egyéni
2025.09.23. 19:31

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 16. rész: Czene Attila

Egyéb egyéni
2025.09.20. 17:26

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 15. rész: női kajak négyes

Kajak-kenu
2025.09.18. 17:00
Ezek is érdekelhetik