Öttusa Eb: mindhárom magyar az első tízben az úszás után

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.08.22. 10:56
Mindhárom magyar döntős az első tíz helyezett között áll az úszás után az angliai öttusa Európa-bajnokság hagyományos férfi versenyében.

A selejtezős eredmények alapján Demeter Bence az utolsó előtti, Marosi Ádám és Kasza Róbert pedig az utolsó, azaz a leggyorsabb futamba került. Demeter javított csütörtöki eredményén, 2:02.49 perccel – az ír Arthur Lanigan-O Keeffe-vel holtversenyben – hetedik lett összesítésben. Demeter Bence az utolsó előtti, Marosi Ádám és Kasza Róbert pedig az utolsó, azaz a leggyorsabb futamba került. Demeter javított csütörtöki eredményén, 2:02.49 perccel – az ír Arthur Lanigan-O Keeffe-vel holtversenyben – hetedik lett összesítésben.

Az utolsó futamban a két magyar közül Kasza kezdett gyorsabban, Marosi az első százon kicsit visszafogottabb volt, a végére azonban változott a sorrend, Marosi 2:01.92-vel csapott a célba a 200 méter végén, míg Kasza 2:02.75-tel végzett. Előbbi idő a hatodik, utóbbi pedig a kilencedik legjobb volt a teljes mezőnyt tekintve. Marosi némileg elmaradt attól, amit a selejtezőben úszott, Kasza viszont javított.

Az első számot a várakozásoknak megfelelően a brit James Cooke nyerte 1:56.16-tal. A második is egy hazai versenyző, Joseph Choong lett 1:59.20-szal, míg a harmadik legjobb időt az orosz Makszim Kusztov úszta 2:00.44-gyel.

A bathi Eb szombati férfi, illetve vasárnapi női döntőjében nyolc olimpiai kvótát osztanak ki.

Legfrissebb hírek

Guzi Blanka: Szeretném átmenteni a formámat

Egyéb egyéni
6 órája

Öttusa váltó-vb: ezüstérmes a magyar női páros Alexandriában

Egyéb egyéni
2025.07.08. 16:28

Öttusa: Gáll András 6., Koleszár Mihály 8. az alexandriai világkupadöntőn

Egyéb egyéni
2025.07.06. 17:54

Öttusa: Guzi Blanka bronzérmes az alexandriai világkupadöntőn, Halil ismét győzött

Egyéb egyéni
2025.07.06. 10:25

Gáll András és Koleszár Mihály is magabiztosan döntős

Egyéb egyéni
2025.07.05. 22:04

Bauer Blanka és Guzi Blanka is készülhet az öttusa vk-döntő fináléjára

Egyéb egyéni
2025.07.04. 20:03

Gyász: elhunyt Horváth László olimpiai ezüstérmes öttusázó

Egyéb egyéni
2025.07.04. 13:42

Öttusa: megoperálták az olimpiai bajnok Gulyás Michelle-t

Egyéb egyéni
2025.07.03. 21:06
Ezek is érdekelhetik