Dopping: visszavágott az IAAF Chris Froome bírálata után

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.08.14. 16:46
A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) többet költ a doppingellenes harcra, mint a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI).



Az IAAF azt követően hozta nyilvánosságra az összehasonlító adatokat, hogy a kétszeres Tour de France-győztes brit bringás, Chris Froome bírálta az atlétákat. Az IAAF 2014-ben több mint 2 millió svájci frankot fordított a doppingminták elemzésére, míg az UCI 2013-ban megközelítőleg 1.1 millió frankot. Tavaly az IAAF több mint 25 ezer, az UCI pedig 23 ezer mintát küldött laboratóriumba.

Az IAAF azt követően hozta nyilvánosságra az összehasonlító adatokat, hogy a kétszeres Tour de France-győztes brit bringás, Chris Froome bírálta az atlétákat. Az IAAF 2014-ben több mint 2 millió svájci frankot fordított a doppingminták elemzésére, míg az UCI 2013-ban megközelítőleg 1.1 millió frankot. Tavaly az IAAF több mint 25 ezer, az UCI pedig 23 ezer mintát küldött laboratóriumba.

Augusztus elején a német ARD és a The Sunday Times című brit lap jelentette be, hogy több mint 5000 atléta 12 ezernél is több teszteredményét kapták meg a 2001 és 2012 közötti időszakból, s szakértőik szerint ezek közül több mint 800 versenyzőnek volt legalább egy abnormális értéket mutató eredménye.

Ebben az időszakban kiemelt versenyen 146 érmet, köztük 55 aranyat nyertek olyanok, akik gyanúra okot adó mintát szolgáltattak.Froome-ra az örökös eltiltással sújtott amerikai kerékpáros, Lance Armstrong tett provokatív bejegyzést azt követően, hogy a brit kerekes a júliusi Tour de France első komoly szakaszán „tönkreverte” a mezőnyt.

A bringás ezt követően nyilvánosságra hozta doppingtesztjeinek eredményét. Honfitársa, a kétszeres olimpiai bajnok futó, Mo Farah szintén támadások kereszttüzébe került, amiért 2011-ben és 2012-ben elmulasztott két ellenőrzést, így most ő is nyilvánosság elé tárja vértesztjeinek eredményét abból az időszakból, amelyben az ARD és a The Sunday Times szerint 800 pozitív teszt született.

 

Legfrissebb hírek

Oroszország produkálta a legtöbb doppingvétséget 2022-ben

Egyéb egyéni
10 órája

Emelkedett a doppingesetek száma 2021-ben és 2022-ben

Egyéb egyéni
2025.07.28. 14:45

Fennakadt a doppingvizsgálaton a női maratoni futás világrekordere

Atlétika
2025.07.17. 20:08

Doppingvétség miatt két évig nem versenyezhet a kétszeres olimpiai bajnok üzbég tekvondós

Egyéb egyéni
2025.07.12. 13:03

A CAS szerint is ártatlan az olimpiai ezüstérmes francia vívó

Egyéb egyéni
2025.07.07. 17:31

Három hét alatt hatszáz doppingvizsgálat lesz a Tour de France-on

Kerékpár
2025.07.05. 12:05

Sífutó olimpiai bajnok bukott meg a doppingteszten

Téli sportok
2025.06.25. 20:25

A WADA elnöke bírálta a „doppingolimpia” szervezőit

Egyéb egyéni
2025.06.12. 12:46
Ezek is érdekelhetik