Vívó-vb: Márton Anna menetel, már nyolcaddöntős

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.07.14. 13:00
Márton Anna a mieink közül egyedül jutott a 32 közé, majd második mérkőzését is megnyerve már a női kardozók nyolcaddöntőjébe került a moszkvai vívó-világbajnokság keddi versenynapján.



A világranglistán 14. magyar versenyző a fehérorosz Palina Kaszpjarovics magabiztos legyőzése után a kínai Sao Ja-csivel csapott össze.

A világranglistán 14. magyar versenyző a fehérorosz Palina Kaszpjarovics magabiztos legyőzése után a kínai Sao Ja-csivel csapott össze.


A nemzetközi szövetség közvetítése szerint az asszó végig szoros küzdelmet hozott, és a pihenőre 8–7-es kínai vezetésnél mentek el a felek. A második szakaszban Márton gyorsan fordított, és
tulajdonképpen végig vezetett, igaz, 11–9 és 13–11 után is egyenlíteni tudott riválisa. Az utolsó két tust viszont ő érte el, így 15–13-as sikerrel biztosította helyét a 16 között.


A nyolc közé kerüléshez Márton Annának nagy bravúrt kellene bemutatnia, mivel a kétszeres egyéni olimpiai bajnok amerikai Mariel Zagunis vár rá, aki előbb Várhelyi Annát, majd egy kanadai
versenyzőt is könnyedén legyőzött.


Nõi kard: Márton Anna–Sao Ja-csi (kínai) 15–13

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik