Vívó-vb: Imre Géza maradt állva a férfi párbajtőrözőknél

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.07.15. 15:54
Imre Géza bravúros sikerrel bejutott a férfi párbajtőrözők nyolcaddöntőjébe, azonban Boczkó Gábor és Rédli András a 32 között kiesett a moszkvai vívó-világbajnokság szerdai versenynapján.



A főtábla második körének párosítását látva előzetesen éppen Imre Géza dolga tűnt a legnehezebbnek, mivel a tavalyi vb-n egyéniben és csapatban is ezüstérmes dél-koreai Pak Kjung Duval kellett megmérkőznie, míg Boczkóra például a világranglistán 102. Patrick Jörgensen várt.


A főtábla második körének párosítását látva előzetesen éppen Imre Géza dolga tűnt a legnehezebbnek, mivel a tavalyi vb-n egyéniben és csapatban is ezüstérmes dél-koreai Pak Kjung Duval kellett megmérkőznie, míg Boczkóra például a világranglistán 102. Patrick Jörgensen várt.

A nemzetközi szövetség honlapja szerint a 40 éves Imre végig kiválóan tartotta magát, és az első három perc után 4:4, a másodikat követően pedig 7:7 volt az állás. Az utolsó szakaszban aztán az 1996-os olimpián harmadik helyezett magyar párbajtőröző nagyobb rutinja érvényesült, s nagyon szép találatokat adva végül 15:10-re győzött.


A rangsorban hatodik, az idei Eb-n bronzérmes Boczkót ugyanakkor alaposan meglepte dán riválisa, aki a meccs elejétől szépen használta ki, hogy ellenfele egyáltalán nem találja a ritmust és rendszeresen röviden szúr. A dán vívó így már 10:4-re is vezetett. A láthatóan nagyon ideges magyar a bíróval is többször vitázott, ennek ellenére összeszedte magát, és egészen 9:10-ig csökkentette a hátrányát, ekkor azonban két újabb hiba után ismét jelentősre nőtt a különbség, s Jörgensen végül 15:11-re győzni tudott.


Kikapott Rédli is. Az elmúlt év egyéni Európa-bajnoka nem tudta feltartóztatni a világranglistán kilencedik, sokkal pontosabban vívó francia Ronan Gustin támadásait, így a különbség egyre nőtt, egészen hat találatig.


A nyolc közé kerülésért Imre Géza az ukrán Bohdan Nikisinnel csap majd össze.


FÉRFI PÁRBAJTŐR

A 64 KÖZÖTT
Boczkó Gábor–Francisco Limardo (venezuelai) 15:11
Imre Géza–Peer Borsky (svájci) 15:13
Rédli András–Samson Mun Hou Lee (szingapúri) 15:12
Paolo Pizzo (olasz)–Somfai Péter 15:12

A 32 KÖZÖTT
Imre Géza–Park Kjung Du (dél-koreai) 15:10
Ronan Gustin (francia)–Rédli András 15:9
Patrick Jörgensen (dán)–Boczkó Gábor 15:11

KORÁBBI CIKKÜNKET A VÍVÓ-VILÁGBAJNOKSÁGRÓL IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

 

Legfrissebb hírek

Major Veronika megkönnyezte az éremátadást – újra szépen csillognak az olimpiai bronzérmek

Párizs 2024
20 órája

Vívás: három csapatunk összeállítása változik a vb-re

Egyéb egyéni
2025.06.26. 19:50

Boczkó Gábor: Már nem Európa a legdominánsabb földrész

Egyéb egyéni
2025.06.21. 08:21

Boczkó Gábor a csapatversenyek miatt kicsit csalódott

Egyéb egyéni
2025.06.19. 19:13

Boczkó Gábor: A négy érem jó eredmény

Egyéb egyéni
2025.06.16. 20:07

Boczkó Gábor: Nem lehet ugyanazzal a csapattal vívni éveken keresztül, mert az ellenfeleknek kiszámíthatóak leszünk

Egyéb egyéni
2025.06.11. 18:59

Vívó Eb: a férfi párbajtőrözőkkel teljessé vált a viadalon részt vevő magyar csapat

Egyéb egyéni
2025.06.05. 20:20

Vívás: 18 orosz semlegesként ott lehet az Eb-n és a vb-n

Egyéb egyéni
2025.06.05. 16:02
Ezek is érdekelhetik