Vívó-vb: Knapek Edina a tizenhat közé jutott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.16. 12:56
Knapek Edina a második főtáblás mérkőzését is megnyerte a moszkvai vívó-világbajnokság női tőrversenyében, ezzel bejutott a legjobb 16 közé. Varga Gabriella ugyanakkor vereséget szenvedett, így befejezte szereplését.

Knapeknek a mexikói Melissa Rebolledo sima legyőzése után jóval erősebb ellenfél jutott Astrid Guyart személyében. A francia vívó jelenleg 12. a világranglistán, míg a magyar tőröző csak az 54. Asszójuk mindhárom szakaszában Knapek jutott két-három-négytusos előnyhöz, de az első, illetve második szünetig Guyart visszazárkózott egy találatra, a végén pedig 9-9-nél egyenlített. Az összecsapás – a vb honlapja szerint – a hosszabbításban dőlt el azzal, hogy a magyar vívó tisztán és érvényes felületen találta el ellenfelét.

A következő fordulóban az egyéniben és csapatban összesen hatszoros olimpiai és 15-szörös világbajnok olasz Valentina Vezzalival találkozik majd.

Vargának a tavalyi vb és Eb ezüstérmesével, Martina Batinivel

VÍVÓ-VB
NŐI TŐR

A 64 KÖZÖTT
Varga Gabriella
Mohamed Aida 15:10
Knapek Edina
–Melissa Rebolledo (mexikói) 15:8

A 32 KÖZÖTT
Knapek Edina–Astrid Guyart (francia) 10:9
Martina Batini (olasz)–Varga Gabriella 15:10

 

Legfrissebb hírek

Vívás: hetedik a női tőrcsapat a hongkongi vk-n

Egyéb egyéni
2025.01.12. 09:09

Vívás: a 64 között búcsúzott a két magyar Hongkongban

Egyéb egyéni
2025.01.11. 07:32

Nem indul az ob-n a közelmúltban UNESCO-megbízatást kapó tőröző Mohamed Aida

Egyéb egyéni
2024.12.17. 13:20

Vívás: kilencedik a női tőrcsapat a puszani vk-n

Egyéb egyéni
2024.12.07. 08:37

Vívás: Kondricz Kata nyolcadik a tőrözők tuniszi vk-viadalán

Egyéb egyéni
2024.11.23. 17:56

Amerikai győzelem a női tőrözők csapatversenyében

Párizs 2024
2024.08.01. 22:04

Párizs 2024: Andrásfi Tibor éremért vívhat párbajtőrben, Pásztor Flóra a 8. lett tőrben

Párizs 2024
2024.07.28. 17:04

Gyász: elhunyt a magyar tőrvívás egyik legnagyobb alakja, Solti Antal

Egyéb egyéni
2024.07.23. 08:50
Ezek is érdekelhetik