Vívó Eb: ráadástussal kaptak ki Mohamedék a negyeddöntőben

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.06.11. 10:41
A magyar női tőrcsapat nem jutott be a legjobb négy közé a montreux-i vívó Európa-bajnokság csütörtöki záró napján, miután ráadástussal kikapott a német válogatottól.

A Mohamed Aida, Knapek Edina, Varga Gabriella összetételű magyar együttes végig kiélezett asszót vívott riválisával.

A meccs során egyetlen párharc után sem volt nagyobb egy tusnál a különbség, mégis, az utolsó párban már úgy tűnt, hogy a hétfőn egyéniben bronzérmes Mohamed a magyarok javára dönti el a csatát, 1:15 perccel a vége előtt már öt találattal is vezetett, ellenfele, Carolin Golubytskyi azonban egyenlített. A ráadásban a 39 éves magyar volt a kedvezményezett, 40 másodperc után azonban a német parádriposztja talált, így a magyarok az ötödik helyért folytathatják a küzdelmeket.

A riói olimpián nem szerepel a programban a női tőrözők csapatversenye, így ebben a szakágban – ahogy a férfi kardozóknál is – csak egyéniben lehet kvalifikációt szerezni az ötkarikás játékokra.

VÍVÓ EB (MONTREUX)
NŐI TŐRCSAPAT, NEGYEDDÖNTŐ
Németország–Magyarország 29:28
Olaszország–Románia 45:21
Oroszország–Ukrajna 45:23
Franciaország–Lengyelország 45:22 Mohamed Aida, Knapek Edina, Varga Gabriella összetételű magyar együttes végig kiélezett asszót vívott riválisával.

A meccs során egyetlen párharc után sem volt nagyobb egy tusnál a különbség, mégis, az utolsó párban már úgy tűnt, hogy a hétfőn egyéniben bronzérmes Mohamed a magyarok javára dönti el a csatát, 1:15 perccel a vége előtt már öt találattal is vezetett, ellenfele, Carolin Golubytskyi azonban egyenlített. A ráadásban a 39 éves magyar volt a kedvezményezett, 40 másodperc után azonban a német parádriposztja talált, így a magyarok az ötödik helyért folytathatják a küzdelmeket.

A riói olimpián nem szerepel a programban a női tőrözők csapatversenye, így ebben a szakágban – ahogy a férfi kardozóknál is – csak egyéniben lehet kvalifikációt szerezni az ötkarikás játékokra.

VÍVÓ EB (MONTREUX)
NŐI TŐRCSAPAT, NEGYEDDÖNTŐ
Németország–Magyarország 29:28
Olaszország–Románia 45:21
Oroszország–Ukrajna 45:23
Franciaország–Lengyelország 45:22

Legfrissebb hírek

Nem indul az ob-n a közelmúltban UNESCO-megbízatást kapó tőröző Mohamed Aida

Egyéb egyéni
2024.12.17. 13:20

Női pólósaink Kanadát, férfi kéziseink Argentínát győzték le – ez történt hétfőn Párizsban

Párizs 2024
2024.07.29. 23:00

Márton Anna: Aranyszabály nálunk, ha magyar vív magyarral, akkor a győztesnek meg kell nyernie a versenyt is…

Párizs 2024
2024.07.29. 15:27

Szűcs Luca és Márton Anna is negyeddöntős

Párizs 2024
2024.07.29. 14:56

Muhari Eszter: Bronzérmes vagyok? Még nem hiszem el, kell egy kicsi idő feldolgozni

Párizs 2024
2024.07.27. 22:05

Muhari Eszter: Végre bátor voltam, és el mertem engedni

Párizs 2024
2024.07.27. 21:16

Legutóbb bejött, az olimpián is szerencsét hozhat férfi párbajtőrözőinknek?

Párizs 2024
2024.07.26. 16:02

Szilágyi Áron: Ugyanolyan lelkesedéssel utazok ki erre az olimpiára, mint bármelyikre

Párizs 2024
2024.07.25. 22:29
Ezek is érdekelhetik