Torna: Berki ismét lovon, már megy a Magyar-vándor is

Vágólapra másolva!
2015.05.18. 18:48
Márciusi vállműtéte után újra elkezdte lovon az edzéseket az olimpiai bajnok Berki Krisztián, de egyelőre csak néhány elemet gyakorol.

A Magyar Tornaszövetség hétfői tájékoztatása szerint Berki a múlt héten kezdte meg a gyakorlást kedvenc szerén, akkor azonban még csak támaszhelyzetekkel és láblendítéssel próbálkozott. A
hétvégén kétnapos pihenője volt, hétfőtől pedig elemeket is gyakorol, sikerült már neki a Magyar-vándor és a Sivadó-vándor is.

„Nagyon örülök, hogy ilyen jól haladunk, hétről hétre, napról napra egyre jobb a vállam. Kis feszülést még érzek, nem elég laza a vállam, nem állt még minden össze, de fájdalmam nincs. Úgy érzem,
egész jó állapotban vagyok. Ha így sikerül tovább haladnunk és ebben az ütemben fejlődnöm, akkor szeptember közepére készen lesz a gyakorlat. Ez pedig az októberi olimpiai kvalifikációs
világbajnokság szempontjából létfontosságú” – idézte a szövetség közleménye a lólengés háromszoros világ- és hatszoros Európa-bajnokát, aki hozzátette, panasza nincs, továbbra is
gyógytornázik, saját testsúlyos erősítést végez és alapsúlyzókkal már a vállát is próbálja erősíteni.

Az UTE 30 éves sportolójának vállát március 16-án műtötték meg.

Legfrissebb hírek

EYOF: kilenc érem az ötödik napon Szkopjéban

Utánpótlássport
2025.07.25. 21:14

Visszatért Kovács Zsófia háromszoros Európa-bajnok tornász

Torna
2025.07.25. 08:57

Visszavonult Nina Derwael olimpiai bajnok tornász

Torna
2025.07.15. 21:44

Semlegesként visszatérhetnének az orosz tornászok

Torna
2025.06.13. 11:32

Torna: domináltak a KSI-s lányok az ifjúsági országos bajnokságon

Utánpótlássport
2025.06.04. 14:49

Czifra Bettina Lili: A saját vállamra tettem terhet, mert mindig sokat várok el magamtól

Egyéb egyéni
2025.06.04. 09:34

Torna Eb: Mészáros Krisztofer hatodik lett nyújtón

Torna
2025.05.31. 17:13

Torna Eb: Czifra Bettina Lili ezüstérmes lett felemás korláton

Torna
2025.05.30. 19:07
Ezek is érdekelhetik