SportAccord: Vizer lemondott elnöki tisztségéről

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.05.31. 16:41
Lemondott Marius L. Vizer, a több mint száz olimpiai és nem olimpiai sportág nemzetközi szövetségét, valamint nagyszabású sportesemények szervezőit tömörítő SportAccord elnöke. A Nemzetközi Cselgáncsszövetséget is irányító sportdiplomata vasárnap közölte döntését.

Az 57 éves, osztrák-román Vizer a SportAccord áprilisi közgyűlésén azt mondta: Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke rendszeresen blokkolja a nemzetközi sportági szövetségek közös kezdeményezéseinek megvalósulását, az általuk elképzelt multisportesemények megszervezését.

Vizer továbbá nehezményezte, hogy a szövetségeknek nem elégséges a képviseletük a NOB-ban. Hozzátette, hogy szerinte a NOB működési rendszere „lejárt, idejétmúlt, rossz, igazságtalan és nem átlátható”. Vizer pár nappal később elnézést kért a stílusáért, de kijelentette, beszédének tartalmát továbbra is fenntartja.

Az állásfoglalás hatására több mint 20 sportág – köztük az atlétika, az ökölvívás és a súlyemelés – nemzetközi szövetsége jelezte, hogy felfüggeszti tagságát a SportAccordban. Hasonlóan nyilatkozott a Nemzeti Olimpiai Bizottságok Szövetsége (ANOC) és a nyári olimpián szereplő 28 sportág nemzetközi szövetségeit magába foglaló ASOIF is.

Legfrissebb hírek

Magyar szikra az olimpia egén

Egyéb egyéni
2024.12.20. 13:33

A kiemelt szponzornak számító Toyota sem támogatja tovább az olimpiákat

Párizs 2024
2024.09.28. 08:50

NS-exkluzív: „Becsülöm Thomas Bach döntését” – Fürjes Balázzsal értékeltük a párizsi olimpiát

Párizs 2024
2024.08.13. 08:58

Sebastian Coe fontolgatja, hogy pályázik Thomas Bach székére

Párizs 2024
2024.08.11. 18:55

Ez most sajnos nem a páston dőlt el – Szilágyi Áron nem került be a NOB versenyzői bizottságába

Párizs 2024
2024.08.08. 15:38

„Soha nem fért kétség ahhoz, hogy ők ketten nők” – Thomas Bach Imané Helifről és Lin Jü-tingről

Párizs 2024
2024.08.03. 21:00

Ezt szeretné elérni Szilágyi Áron, ha bekerül a NOB sportolói bizottságába

Párizs 2024
2024.08.03. 08:07

Párizs 2024: a NOB reagált a Hámori ellenfelét övező botrányra

Párizs 2024
2024.08.02. 09:07
Ezek is érdekelhetik