Birkózás: Bácsi aranyéremmel tért vissza súlycsoportjába

Vágólapra másolva!
2015.05.10. 20:04
Remekül sikerült a világ- és Európa-bajnok Bácsi Péter visszatérése eredeti súlycsoportjába, a 75 kilogrammba, ugyanis megnyerte hétvégén a Belgrádban rendezett nemzetközi kötöttfogású birkózóviadalt.

A Ferencváros sportolója tavaly a 80 kilósok között nyerte meg a vb-t és az Eb-t is, és idén szintén ebben a kategóriában győzött a szombathelyi nagydíjon, valamint a magyar bajnokságon, ám mivel ez nem olimpiai súlycsoport, a szeptemberi világbajnokságon 75-ben kell indulnia a riói kvalifikációért.

Bácsi számára a belgrádi viadal volt az első próbája az alacsonyabb súlynak, és ahogy Struhács György szövetségi kapitány korábban elmondta, azért választották ezt a versenyt, mert ezen két kiló súlyengedménnyel mérhettek be a birkózók. A szakvezetés számára az volt az igazi kérdés, hogy a fogyás miként hat Bácsi teljesítményére és szervezetére.

A 32. születésnapját jövő pénteken ünneplő kötöttfogású a szerb fővárosban remekül „vizsgázott”, jó birkózással menetelt végig a nap során, és a fináléban a 71 kiló tavalyi vb-győztesét, az orosz Cingiz Labazanovot győzte le.

A versenyen Bácsi szerezte a magyar küldöttség egyetlen aranyérmét, ugyanakkor hatan, Krasznai Máté, Szabó Martin, Kun Renátó, Szilvássy Erik, Török Zsolt és Mertse Ádám egyaránt a dobogó legalsó fokára állhattak fel.

Legfrissebb hírek

Losonczi Dávid: Már nem arra megyek, hogy mindenkit agyonverjek

Birkózás
4 órája

Minden idők legjobb veterán birkózó-világbajnokságát rendeznék meg Tatabányán

Birkózás
2025.09.08. 20:08

„De semmi teher, mi?!” – visszakérdezett a regnáló világ- és Európa-bajnok Losonczi Dávid

Birkózás
2025.09.08. 15:01

Jó hangulatban készülnek a magyarok a birkózó vb-re

Birkózás
2025.09.08. 13:30

A fiatalok menedzselése szűkített a vb-csapat létszámán

Birkózás
2025.09.04. 13:10

Megkezdődött az ötödik tanév a KIMBA-n

Birkózás
2025.09.03. 17:29

Két újonccal utazik a magyar válogatott a zágrábi birkózó-vb-re

Birkózás
2025.09.03. 16:02

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 5. rész, Kozma István

Birkózás
2025.08.30. 17:00
Ezek is érdekelhetik