Súlyemelő Eb: Baranyai János kilencedik lett

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.04.16. 21:40
Férfi 85 kilogrammban francia siker született összetettben a Tbilisziben zajló súlyemelő Európa-bajnokság csütörtöki versenynapján, amelyen Baranyai János a kilencedik helyen végzett.

Baranyai a B-csoportban szerepelt, s szakításban 152 kilóig jutott, lökésben pedig 184 kilót teljesített, ezzel a teljes rangsorban mindkét fogásnemben a tizedik lett, összetettben viszont kilencedik.

Az A-csoport esti küzdelmeiben a francia Benjamin Hennequin bizonyult a legjobbnak, úgy, hogy szakításban csak a negyedik lett 165 kilóval, viszont 202 kilós lökése a fogásnemben és összetettben is Európa-bajnoki címet ért számára. A második helyet a moldovai Alexandru Dudoglo (362 kg) szerezte meg, öt kilóval elmaradva Hennequintől, s eggyel megelőzve a bronzérmes fehérorosz Mikalaj Novikaut (361 kg).

Érdekesség, hogy a szakítást a moldovai Iurie Bulat nyerte nagy fölénnyel, 172 kilogrammal, de így sem tudott dobogóra állni összetettben gyenge lökéseredménye miatt.

A magyar súlyemelők közül pénteken hárman is dobogóra lépnek: a nőknél +75 kilogrammban Bazsó Bianka, a férfiaknál 94 kg-ban Vaspöri Gábor, 105 kilóban pedig Gyurkovics Ferenc szerepel.

SÚLYEMELŐ EB
FÉRFIAK
85 KG, ÖSSZETETT

1. Benjamin Hennequin (Franciaország) 367 kg (szakítás 165 kg, 202 kg)
2. Alexandru Dudoglo (Moldova) 362 (165, 197)
3. Mikalaj Novikau (Fehéroroszország) 361 (166, 195)
...9. Baranyai János 336 (152, 184)
SZAKÍTÁS

1. Iurie Bulat (Moldova) 172 kg
2. Novikau 166
3. Dudoglo 165
...10. Baranyai 152
LÖKÉS

1. Hennequin 202
2. Alekszej Jufkin (Oroszország) 198
3. Dudoglo 197
...10. Baranyai 184

Legfrissebb hírek

Súlyemelés: rekordok dőltek halomra a junior ob-n

Utánpótlássport
6 órája

Kiegyenlítettebb mezőny, kevesebb kiemelkedő eredmény a súlyemelő-vb-n

Egyéb egyéni
2025.10.14. 11:11

Mitykó Veronika országos csúcsokkal lett 13. a súlyemelő vb-n

Egyéb egyéni
2025.10.11. 16:10

Súlyemelő-vb: világrekord a női 77 kilósok között is

Egyéni
2025.10.08. 21:58

Hat világcsúcs dőlt meg kedden a súlyemelő-vb-n

Egyéb egyéni
2025.10.07. 22:50

Súlyemelés: az ITA a világbajnokság alatt is tesztel

Egyéb egyéni
2025.10.06. 12:59

Világcsúcsok dőltek meg a súlyemelő-világbajnokságon

Egyéb egyéni
2025.10.05. 22:55

Súlyemelő-vb: világcsúccsal nyert Muhammed Furkan Özbek 65 kilogrammban

Egyéb egyéni
2025.10.04. 21:31
Ezek is érdekelhetik