Sportlövészet: Tobai-Sike és Péni kiválóan lőtt Wroclawban

Vágólapra másolva!
2015.03.29. 18:48
A világ- és Európa-bajnoki bronzérmes Tobai Sike-Renáta, illetve az ifjúsági olimpiai bajnok Péni István is kiválóan szerepelt a vasárnap záruló wroclawi sportlövő Grand Prix-viadalon, amelyen mindketten egy-egy ezüstérmet szereztek.

A viadal honlapja szerint Tobai-Sike Renáta – a sportág jelenlegi egyetlen magyar riói olimpiai kvótása – kétszer sportpisztolyban, egyszer pedig légpisztolyban lépett lőállásba Lengyelországban, ahol a nagyon erős mezőnyben mindannyiszor döntőbe jutott, s légpisztolyban lett második.

A Budapesti Honvéd lövője a tízméteres számban 383 körös alaperedménnyel került fináléba, ahol 199.2 kört lőtt, és csak a kétszeres olimpiai harmadik, kétszeres világbajnok német Munkhbayar Dorjsuren tudta őt legyőzni. Az első napi 25 méteres számban az ötödik, míg a másnapiban a hetedik helyen zárt.

Péni István, aki a hónap elején a juniorok között lett ezüstérmes a légfegyveres Eb-n, vasárnap légpuskában nagyszerű, 625.9 körös teljesítménnyel jutott fináléba, ahol szintén remekül célzott és 208.5 körrel, a győztes lengyel Tomasz Bartniktól csupán három tizedkörrel elmaradva lett második.

A 18 éves puskás ugyancsak jól szerepelt a kisöbű szabadpuska 3x40 lövéses összetett versenyében, melynek alapversenyét 1168 körrel a mezőny második helyén zárta, majd a döntőben végül a hetedikként végzett.

Legfrissebb hírek

Koronglövő ob: trapban Jóna Bernadett és Rosta Márton, skeetben Renner Bálint a bajnok

Egyéb egyéni
2025.09.07. 20:39

Magyar arany- és ezüstérem a szerbiai parasportlövő világkupán

Egyéb egyéni
2025.09.03. 19:09

Major Veronika érezte, hogy éremmel jöhet haza a párizsi olimpiáról

Egyéb egyéni
2025.08.20. 09:55

Péni István újabb mérföldkőhöz ért

Egyéb egyéni
2025.08.09. 09:50

Puska, pisztoly és korong Eb: Jóna Bernadett 31. trapban

Egyéb egyéni
2025.08.03. 18:33

Puska, pisztoly és korong Eb: továbbra is a mezőny második felében a magyarok trapban

Egyéb egyéni
2025.08.02. 19:41

Puska, pisztoly és korong Eb: a mezőny második felében a magyarok trapban

Egyéb egyéni
2025.08.01. 17:51

Puska, pisztoly és korong Eb: a futócéllövő Tasi Tamás bronzérmes

Egyéb egyéni
2025.07.29. 15:57
Ezek is érdekelhetik