Öttusa: Marosi 7., Demeter 8. lett a kairói vk-n

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.03.22. 19:10
Marosi Ádám a hetedik, Demeter Bence pedig a nyolcadik helyen végzett az öttusázók idei második világkupa-fordulójában, Kairóban.



A két, döntőbe jutott magyar gyakorlatilag az egész nap során együtt haladt. Demeter eggyel több asszót nyert és pár tizeddel jobbat úszott, Marosi viszont – azután, hogy mindketten hiba nélkül teljesítették a lovaspályát – valamivel gyorsabb volt a lövészettel kombinált futásban. A célba egy másodpercnyi különbséggel érkeztek be.

A két, döntőbe jutott magyar gyakorlatilag az egész nap során együtt haladt. Demeter eggyel több asszót nyert és pár tizeddel jobbat úszott, Marosi viszont – azután, hogy mindketten hiba nélkül teljesítették a lovaspályát – valamivel gyorsabb volt a lövészettel kombinált futásban. A célba egy másodpercnyi különbséggel érkeztek be.

Győzött a lett színekben versenyző Ruszlan Nakonyecsnij.

A pénteki selejtezőben indult további két magyar is, Málits Istvánnak és Harangozó Bencének azonban nem sikerült a fináléba jutnia.

Szombaton a nőknél Kovács Sarolta 17. lett.

ÖTTUSA, VILÁGKUPA, KAIRÓ
FÉRFIAK

1. Ruszlan Nakonyecsnij (lett) 1465 pont
2. Jan Kuf (cseh) 1454
3. Pavel Cuhanau (fehérorosz) 1446
...7. Marosi Ádám 1434 (vívás: 18 gyõzelem/17 vereség/216 pont,
úszás: 2:02.91 perc/332 pont, lovaglás: 300 pont, lövészet-futás:
11:54.47 perc/586 pont)
8. Demeter Bence 1433 (19/16/220, 2:02.11/334, 300, 12:01.18/579)

Legfrissebb hírek

Nem helyezésekben, hanem teljesítményben gondolkodik az öttusázó Koleszár Mihály

Egyéb egyéni
2025.06.06. 10:36

Koleszár címet védett, Guzi először aranyérmes az öttusa-ob-n

Egyéb egyéni
2025.05.24. 15:11

Öttusa ob: Szép Balázs zárta az élen a körvívást a pénteki nyitányon

Egyéb egyéni
2025.05.23. 17:54

Belák János: Nagyon hasznos tapasztalatokat szereztünk Bulgáriában

Egyéb egyéni
2025.05.13. 17:43

Gyász: elhunyt Sasics Szvetiszláv világbajnok és olimpiai bronzérmes öttusázó

Minden más foci
2025.05.13. 12:37

Öttusa-vk: Bauer a hetedik, Gáll a kilencedik helyen végzett a döntőben

Egyéb egyéni
2025.05.11. 14:05

Öttusa-vk: a férfiaknál is három magyar jutott be a döntőbe Pazardzsikban

Egyéb egyéni
2025.05.10. 16:21

Öttusa-vk: három magyar döntős a nőknél Pazardzsikban; Özyüksel olyat produkált, amit korábban senki

Egyéb egyéni
2025.05.09. 16:27
Ezek is érdekelhetik