Vitorlázás: Fa Nándorék új-zélandi javításon

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.02.25. 12:31
Megérkezett Új-Zélandra a Spirit of Hungary, s a legénység, Fa Nándor és Conrad Colman már megkezdte a hajó javítását, ami miatt technikai megállóra kényszerültek a Barcelona World Race földkerülő vitorlásversenyen.

A csapat honlapja szerint magyar idő szerint kedd éjfél előtt tíz perccel kötöttek ki Bluff városánál, ahol Colman nagybátyja már mindent előkészített a munkálatokhoz.

Eredetileg a két sportember a nagyvitorla fel-, illetve lehúzó szerkezetének meghibásodása miatt döntött a technikai szünet mellett, aztán Új-Zéland felé tartva letört a hajó hátsó négy tőkesúlycsavarja közül az egyik, így most azt is pótolják.

„Nincs más választásunk, mint most, itt Új-Zélandon kiemelni a hajót. Levenni a hátsó felfogó elemet és kicserélni benne a törött csavart, majd visszarakni. Szerencsére pont a hátsót könnyebb levenni anélkül, hogy a tőkesúlyt megmozdítanánk” – írta még kedden Fa Nándor, aki két nappal korábban csúnyán megsérült, amikor az árbocon szerelt, s a fején keletkezett sebet társa négy öltéssel varrta össze.

A páros várhatóan két napot fog vesztegelni a kikötőben.

Közben a verseny éllovasa, a Bernard Stamm irányította Cheminées Poujoulat elért a Horn-fokhoz. A vitorlás Dél-Amerika legdélibb pontjától mintegy 15 mérföld távolságra haladt el, s most északnak veszi az irányt a Falkland-szigetek nyugati oldala felé.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik