Gyász: elhunyt a berlini olimpia magyar bronzérmes tornásza

Vágólapra másolva!
2015.02.16. 17:19
Életének 101. évében, hétfő hajnalban elhunyt Szemerey Andorné Törös Olga, az 1936-os berlini olimpia bronzérmes tornásza – erősítette meg a család a mob.hu-nak.

Olga néni augusztusban ünnepelte századik születésnapját, melynek alkalmából levélben köszöntötte Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke.

„Olga néni bámulatos életútja mindannyiunk számára példaértékű (nekem mint korábbi tornásznak különösen), és nem csupán az 1936-os berlini olimpia sikere miatt, amelyről a tornászcsapat tagjaként bronzéremmel tért haza. A Magyar Olimpiai Bizottság Nők a sportban bizottsága nem véletlenül tüntette ki életműdíjjal 2011-ben, mert, mint valamennyien tudjuk, tornászok és atléták egész generációját nevelte fel Kecskeméten, évtizedekre garantálva a magyar sikereket” – olvasható a levélben.

Borkai Zsolt kiemelte, hogy Tőrös Olga a nap mint nap végzett áldozatos munkája során megőrizte a szerénységét, és emberként is példaképül szolgált tanítványainak.

„Márpedig egy edzőnek, testnevelőnek az szintén a feladata, hogy formálja a rá bízott fiatalok személyiségét, és azok a civil életben is hasznos tagjai legyenek a társadalomnak” – írta a MOB elnöke.

Törös Olga édesapja tanító, iskolaigazgató volt a Szabó Kálmán utcai iskolában. A kis Olga már gyerekként is mozgékony volt, fiútestvéreinek köszönhetően kis gimnazistaként szaltózni is tudott.

Csak húszévesen kezdett el versenyszerűen foglalkozni a szertornával, a Debreceni Torna Egyletben Aradi Gyula irányításával. 1935-ben felvételt nyert a Testnevelési Főiskolára. Fővárosi tanulmányai mellett készült fel a főiskolai sportklub versenyzőjeként és a tornászválogatott tagjaként az 1936-os berlini olimpiára. A női tornászcsapat aranyéremre is esélyes volt, de a bírók a hazaiaknak pontoztak, így a magyar csapat a bronzérmet szerezte meg.

A Csillik Margit, Kalocsai Margit, Madary Ilona, Mészáros Gabriella, Nagy Margit (Sándorné), Tóth Judit (Gamauf Gyuláné), Törös Olga, Voit Eszter összeállítású bronzérmes csapatból ő élt legtovább. A talajtorna és a gerenda volt a kedvenc szere, legjobb egyéni eredményeit mégis korláton érte el.

1934-ben a Debreceni Református Tanítóképzőn szerzett népiskolai tanító diplomát. 1939-ben végzett testnevelőtanárként, azt követően került Kecskemétre. A Kecskeméti Református Gimnázium és Óvónőképző testnevelő tanára lett. A háború alatt nem rendeztek rangos versenyeket, így a versenyszerű tornázás helyett a tanításra és az edzői munkájára koncentrált. Az óvónőképző felsőfokú iskolává alakulását követően aktívan közreműködött módszertani kiadványok készítésében is. Harmincöt évi fáradhatatlan és lelkes pedagógiai tevékenysége után 1974-ben ment nyugdíjba.

Férje, Szemerey Andor is fontos szerepet töltött be Kecskemét sportjában, ő honosította meg a városban a vízilabdát.

Legfrissebb hírek

Végső nyugalomra helyezték Nagy Tibort

Labdarúgó NB I
9 órája

Meghalt Lukaku édesapja, korábbi válogatott labdarúgó

Minden más foci
19 órája

Gyászol Lewis Hamilton, elvesztette hű társát

F1
2025.09.29. 16:19

Súlyosan megsérült a pályán, 21 évesen elhunyt az Arsenal korábbi akadémistája

Angol labdarúgás
2025.09.25. 21:44

Szeptember 30-án helyezik végső nyugalomra Nagy Tibort

Labdarúgó NB II
2025.09.23. 20:57

Gyász: elhunyt a férfi tenisz ikonja, Niki Pilic

Tenisz
2025.09.23. 15:22

A MOB Pétervári-Molnár Bendegúzt javasolja az EOB sportolói bizottságába

Egyéb egyéni
2025.09.22. 19:56

Gyász: elhunyt a Pécs korábbi NB I-es csatára

Labdarúgó NB I
2025.09.22. 13:58
Ezek is érdekelhetik