Birkózás: megvan, kit jelölnek a Nemzet Sportolójának

Vágólapra másolva!
2015.02.27. 13:55
A Magyar Birkózószövetség (MBSZ) új vezetése pénteken, a tatai edzőtáborban bemutatkozott a magyar felnőtt és utánpótlás válogatott tagjainak, s átadta a nemzeti csapatok edzőinek a megbízatásukról szóló oklevelet. Az ünnepélyes eseményen Németh Szilárd elnök hivatalosan is bejelentette, hogy a szövetség Varga Jánost jelöli a Nemzet Sportolójának.  

A január végén Hegedüs Csaba ellenében megválasztott Németh Szilárd az olimpiai bajnok, valamint kétszeres világ- és Európa-bajnoki aranyérmes Varga Jánosról elmondta, hogy a korábbi nagyszerű birkózó kiváló ember, nemcsak a szőnyegen, hanem azon kívül is, édesapa, s az elnökség örömmel támogatta a jelölését.

Az országgyűlési képviselő, Csepel korábbi polgármestere a válogatott birkózók és edzők előtt is kijelentette: az új vezetőség egyik legfőbb célja az életpályamodell kidolgozása és megvalósítása. A birkózókkal a kezdeti lépésektől karrierjük során, majd azon túl is kiemelten akarnak foglalkozni, megbecsülni őket – mondta. Hozzátette: olyan képet szeretnének kialakítani, amely vonzó a fiatalok számára, hogy úgy érezzék, érdemes ezt a sportágat választani. Jelezte: aki szőnyegre lép, az a jövőben számíthat a szövetségre és az egész birkózó családra.

Az alkalmat kihasználva Németh Szilárd bemutatta a szövetség alelnökeit, Bacsa Pétert, aki ügyvezetőként a mindennapi ügyvitellel foglalkozik, Komáromi Tibort, aki a szakmai felügyeletet látja el, s Kovács Istvánt, aki a tárgyi feltételek biztosításért felel. Az is elhangzott, hogy az elnökség most döntött 27 egyesület kiemelt támogatásáról a tárgyi feltételeik javításához.

Az elnök külön kiemelte, hogy az átláthatóság jegyében ezek a döntések hozzáférhetőek, s megjegyezte, hamarosan a január végi tisztújító közgyűlés teljes anyagát, közte az aláírási íveket is nyilvánosságra hozzák, hogy mindenki teljes képet kapjon arról, mi is történt az eseményen.

Az elnökség megerősítette a válogatottak edzői stábjait, így a kötöttfogásúaknál Struhács Györgyhöz és segítőjéhez, Repka Attilához csatlakozott Takács Ferenc, míg a szabadfogású kapitány, Gulyás István munkáját a jövőben Ritter Árpád segíti. A felnőtt és utánpótlás nemzeti csapatok trénerei pénteken átvették a megbízatásukról szóló okleveleket.

Az összejövetelen a jövő heti, szombathelyi kötöttfogású Magyar Nagydíjjal kapcsolatban kiderült, hogy hatalmas mezőny gyűlik majd össze, mintegy 260 birkózóval, s a versenyt ez egyértelműen egyedülállóval teszi a nemzetközi viadalok sorában.

Az U23-as korosztály tagjai pénteken tettek esküt a márciusi Európa-bajnokság előtt, amelyen több, a felnőtt válogatottnál is számításba vett birkózó is szőnyegre lép majd.

Legfrissebb hírek

Losonczi Dávid: Már nem arra megyek, hogy mindenkit agyonverjek

Birkózás
1 órája

Minden idők legjobb veterán birkózó-világbajnokságát rendeznék meg Tatabányán

Birkózás
2025.09.08. 20:08

„De semmi teher, mi?!” – visszakérdezett a regnáló világ- és Európa-bajnok Losonczi Dávid

Birkózás
2025.09.08. 15:01

Jó hangulatban készülnek a magyarok a birkózó vb-re

Birkózás
2025.09.08. 13:30

A fiatalok menedzselése szűkített a vb-csapat létszámán

Birkózás
2025.09.04. 13:10

Megkezdődött az ötödik tanév a KIMBA-n

Birkózás
2025.09.03. 17:29

Két újonccal utazik a magyar válogatott a zágrábi birkózó-vb-re

Birkózás
2025.09.03. 16:02

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 5. rész, Kozma István

Birkózás
2025.08.30. 17:00
Ezek is érdekelhetik