Súlyemelő-vb: Baranyai 4. lett a 85 kg D-csoportjában

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.11.12. 12:11
Baranyai János összetettben negyedikként végzett a 85 kilogrammos férfikategória 12 résztvevőt számláló D csoportjában a kazahsztáni olimpiai kvalifikációs súlyemelő-világbajnokság szerdai versenynapján.

A szombathelyi Haladás VSE 30 esztendős sportolója – aki a 2008-as pekingi olimpián egyetlen magyar súlyemelőként szerepelt, s esett ki súlyos könyöksérülést elszenvedve – a vb-fellépést roppant magabiztosan kezdte: szakításgyakorlata a 140, a 145 és a 147 kilón is remek volt.

Baranyai, aki a tavalyi, lengyelországi világbajnokságon összetettben 346 kilogrammal a tizedik helyen végzett, Almatiban lökésben már kevésbé kiegyensúlyozottan szerepelt: a 175 kilóval gond nélkül elbánt, a 180 azonban kétszer is kifogott rajta, s 322 kilogrammos összteljesítménnyel negyedik lett csoportjában.

Hogy e produktum mire elég, az a teljes – négy csoportra osztott – 47 fős mezőny vetélkedésének zárultával dől el. A legjobb tizenegy emelőt mozgósító A-csoport versenyét magyar idő szerint csütörtök délután rendezik.

A szerdához hasonlatosan a vb hatodik napján is három magyar küzd meg a súlyokkal: előbb a férfi 94 kilogrammban, annak is a D-csoportjában szerepel Vaspöri Gábor és Simon Bence, majd a 69 kilós nők C-csoportja következik Polgár Mirjammal.

Legfrissebb hírek

Súlyemelés: rekordok dőltek halomra a junior ob-n

Utánpótlássport
2 órája

Kiegyenlítettebb mezőny, kevesebb kiemelkedő eredmény a súlyemelő-vb-n

Egyéb egyéni
2025.10.14. 11:11

Mitykó Veronika országos csúcsokkal lett 13. a súlyemelő vb-n

Egyéb egyéni
2025.10.11. 16:10

Súlyemelő-vb: világrekord a női 77 kilósok között is

Egyéni
2025.10.08. 21:58

Hat világcsúcs dőlt meg kedden a súlyemelő-vb-n

Egyéb egyéni
2025.10.07. 22:50

A 79 kilósoknál is volt világrekord a súlyemelő-vb-n

Egyéb egyéni
2025.10.07. 09:10

Súlyemelés: az ITA a világbajnokság alatt is tesztel

Egyéb egyéni
2025.10.06. 12:59

Világcsúcsok dőltek meg a súlyemelő-világbajnokságon

Egyéb egyéni
2025.10.05. 22:55
Ezek is érdekelhetik