Vívás: Udvarhelyi Gábor lett a szövetségi kapitány

Vágólapra másolva!
2014.10.01. 12:51
null
Udvarhelyi Gábor kinevezését az elnökség egyhangúlag támogatta (Fotó: Mirkó István)
A jelenlegi olimpiai ciklus végéig Udvarhelyi Gábor irányítja szövetségi kapitányként a magyar vívóválogatottat.

 

A sportági szövetség (MVSZ) elnöksége másfél hete döntött arról, hogy szövetségi kapitányt nevez ki, aki szerdától a vívás első számú szakmai vezetőjeként a riói olimpia végéig, 2016. augusztus 31-ig kap megbízást, legutóbbi ülésén pedig határozott is az új szakmai vezető személyéről.

Az alapszabály értelmében a posztra pályázatot írtak ki, melyre három szakember, Kovács Iván, Mincza-Nébald Ildikó és Udvarhelyi Gábor kapott meghívást, ugyanakkor előbbi kettő nem adott be pályázatot.
A 61 éves Udvarhelyi Gábor mesterként, fegyvernemi vezetőedzőként, klubvezetőként évtizedek óta meghatározó alakja a magyar vívósportnak.

A sportág – azon belül a párbajtőr – legfrissebb kiemelkedő sikerei közül a férfi párbajtőr-válogatott tavalyi vb-diadalából, illetve Rédli András idei Eb-győzelméből vállalt részt, de ott volt a pást mellett például Nagy Tímea sydneyi győzelmekor is.

„Végtelenül megtisztelő, hogy az elnök és az elnökség felkért erre a feladatra” – mondta az MVSZ szerdai sajtótájékoztatóján a kapitány, aki szerint azért indokolt a poszt újbóli betöltése, mert az olimpiai kvalifikáció eredményessége érdekében egy irányba kell mozdítani a magyar vívást és összefogás szükséges.

Kinevezését az elnökség – amint azt Csampa Zsolt elnök elmondta – egyhangúlag támogatta.
Ezt megelőzően 2005-ben volt utoljára szövetségi kapitánya a magyar vívósportnak, azóta előbb háromkapitányos rendszer működött, majd hat vezetőedző fogta össze az egyes szakágakat, akiknek a tevékenységét szakmai alelnök felügyelte társadalmi munkában.

Udvarhelyi Gábor munkáját is vezetőedzők és edzők segítik. A férfi párbajtőrt Gelley István, a női párbajtőrt Kovács Iván, a férfi kardot Somlai Béla, a női kardot az olimpiai és világbajnok Pézsa Tibor, a női és férfi tőrt pedig egyszemélyben Érsek Zsolt irányítja vezetőedzőként. Közülük Kovács Iván és Somlai Béla eddig is vezetőedző volt.

A szakemberek és a szövetség jelenlegi helyzetértékelése szerint a női és férfi párbajtőrcsapatnak, valamint a női kardválogatottnak van reális esélye a riói szereplés kiharcolására, egyéniben pedig – túl a három említett szakágon – férfi kardban és női tőrben kerülhetnek magyar vívók az olimpiai mezőnybe. Utóbbi kettőben nem rendeznek csapatversenyt Rióban.

Legfrissebb hírek

„Az olimpián tizennégyen végeztek az első nyolcban valamelyik számban, ez önmagáért beszél”

Egyéb egyéni
2024.12.27. 19:45

Népsport: Pézsa, Kulcsár – és trónon a futballisták is

Népsport
2024.10.23. 11:02

Vívás: négy magyar éremmel zárult a budapesti kadét körverseny

Utánpótlássport
2024.10.14. 19:16

Legkedvesebb sorozatunk – Berta Mihály publicisztikája

Egyéb egyéni
2024.10.06. 23:40

Luxemburgi elnök a vívók európai konföderációjának élén, új magyar tag a végrehajtó bizottságban

Egyéb egyéni
2024.09.15. 15:56

Női pólósaink Kanadát, férfi kéziseink Argentínát győzték le – ez történt hétfőn Párizsban

Párizs 2024
2024.07.29. 23:00

Márton Anna: Aranyszabály nálunk, ha magyar vív magyarral, akkor a győztesnek meg kell nyernie a versenyt is…

Párizs 2024
2024.07.29. 15:27

Szűcs Luca és Márton Anna is negyeddöntős

Párizs 2024
2024.07.29. 14:56
Ezek is érdekelhetik