Sznúker: Nem kell a BBC vagy a birodalom díja - O’Sullivan

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.13. 14:17
null
Ronnie O’Sullivan nem vágyik „idegen” emberek elismerésére – leszámítva a szurkolóit (Fotó: Reuters)
„Beszólt” a BBC-nek az ötszörös sznúkervilágbajnok Ronnie O’Sullivan. Az angol, akit még sohasem jelöltek az Év sportembere címre a brit közszolgálati médiacsoportnál, nem is kér az elismerésből, sőt, a Brit Birodalom Rendje kitüntetéseire sem vágyik.

„Régen rágódtam azon, hogy amikor úgy éreztem, a BBC tíz jelöltje között lenne a helyem az Év sportembere kategóriában, nem jelöltek. Úgy éreztem, valamit rosszul csinálok. Ám rájöttem, nem is akarok oda kerülni. Nincs szükségem olyan emberek elismerésére, akiket nem is ismerek – írta a botrányos viselkedésre hajlamos O’Sullivan az Eurosportnak írt blogjában. – Ez egy klikk, amely ezt a klubot alkotja. Nem akarok népszerűségi versenybe kezdeni, néhány öltönyös ember tisztsége, hogy döntsön. Nem illek a képbe, elfogadom. Az már érdekesebb, hogy ezt a díjat Phil Taylor és George Best sem kapta meg.”

„Sokkal nagyobb értéke lenne a közönség szavazatai alapján kiosztott díjnak, vagy annak, amelyről korábbi sportemberek döntenek, akik tudják, milyen érzés győzni és veszíteni, és mekkora munka van abban, hogy valaki hosszú éveken át a csúcson maradjon – írta a 38 éves O’Sullivan. – A birodalmi kitüntetésekkel is az a baj, hogy néhány ember döntésén múlik, kik kapják meg. Általában azoknak adják, akiknek ez fontos, de nem tartozom közéjük. Nem hiszem, hogy olyat tettem, amivel kiérdemelném.”

Az évente kevés tornán induló sznúkeres Daniel Day-Lewis színészhez hasonlította magát, aki „kevés szerepet vállalt el, mert annyira átadta magát az általa alakított figuráknak, hogy teljesen kimerült tőle”.

O’Sullivan a terveiről is beszélt.

„Stephen Hendry rekordjait szeretném megdönteni, ő ennek a játéknak az ura. Nemrég szembesültem vele, hogy már csak 23 százas brékre vagyok a 775-ös rekordjától, de ennél is fontosabb számomra, hogy még két világbajnoki címet nyerve utolérjem, és én is hétszeres bajnok legyek. Ez a rekordok királya” – írta O’Sullivan.

Legfrissebb hírek

Eltiltása után a Ciklon megérkezett – portré Csao Hszin-tungról, a sznúker új világbajnokáról

Egyéb egyéni
2025.05.06. 13:46

Történelmi döntő a Crucible-ben, Csao Hszin-tung a sznúker új világbajnoka

Egyéb egyéni
2025.05.05. 21:37

Sznúker: Csao vezet, de a világbajnoki cím csak hétfőn talál gazdára

Egyéb egyéni
2025.05.04. 23:21

Az 50 éves Mark Williams sznúkervilágbajnoki döntőt vívhat

Egyéb egyéni
2025.05.03. 22:13

Korszakváltás? Ronnie O’Sullivant nagyon simán legyőzték a sznúker-vb-n

Egyéb egyéni
2025.05.02. 22:26

Ronnie O’Sullivan óriási verést kap Csao Hszin-tungtól a sznúker-vb-n

Egyéb egyéni
2025.05.02. 15:34

Trumpnál az előny a sznúker-vb elődöntőjében

Egyéb egyéni
2025.05.01. 23:49

Egyelőre nem bír egymással O’Sullivan és Csao Hszin-tung a sznúker-vb elődöntőjében

Egyéb egyéni
2025.05.01. 17:26
Ezek is érdekelhetik