Öttusa: térdműtét után lábadozik Földházi Zsófia

Vágólapra másolva!
2014.09.17. 16:20
A jövő évi világkupa-sorozatba már be tud kapcsolódni Földházi Zsófia, aki a hónap eleji varsói öttusa-világbajnokságon térdsérülés miatt a vívás során kénytelen volt feladni a hagyományos versenyt.

Pálvölgyi Miklós szövetség kapitány az MTI-nek elmondta, hogy hazatérésük után megműtötték a fiatal versenyzőt, s azóta már otthon lábadozik.

„Most pihenés és gyógytorna következik, s azután kezdődhet csak az alapozás" – mondta a szakvezető, hozzátéve, hogy a vk-sorozat elején Földházi még valószínűleg nem lesz bevethető, de menet közben igen, így kiharcolhatja majd a döntőbe jutást, ott pedig már kvótákat osztanak az olimpiára.

A tavalyi Európa-bajnok a selejtezőből simán jutott tovább a hónap első hetében rendezett világbajnokságon, a fináléban azonban a harmadik asszójában megsérült, és bár megpróbálta folytatni a versenyt, fájdalmai miatt végül visszalépett. A 21 éves Földházinak nem volt jó éve, betegség miatt címvédőként ki kellett hagynia a júliusi, székesfehérvári kontinensviadalt.

Legfrissebb hírek

Öttusa: Gulyás Michelle nélkül utaznak a mieink a kaunasi vb-re

Egyéb egyéni
2025.08.14. 19:10

Öttusa-vb: közös edzőtáborban a felnőtt- és az U19-es válogatott

Egyéb egyéni
2025.08.11. 11:26

Eszes Noémi: Egyedülálló, ami a magyar öttusában történik

Egyéb egyéni
2025.08.10. 19:03

Öttusa: a kenyérdagasztással is megküzdött, de öt hete teljes erőbedobással edz a vb-címvédő Bőhm Csaba

Egyéb egyéni
2025.08.08. 12:11

Balogh Gábor: Óriási munkát végeztek a sportolóink és a szakemberek

Egyéb egyéni
2025.08.03. 14:17

Belák János: Optimisták lehetünk a magyar öttusa jövőjét nézve

Egyéb egyéni
2025.07.29. 10:07

Öttusa Eb: nyolcadik Bereczki Richárd és Tárkányi Zsombor férfi váltóban Madridban

Egyéb egyéni
2025.07.27. 20:14

Öttusa Eb: bronzérmes női váltóban Eszes Noémi és Mészáros Emma

Egyéb egyéni
2025.07.27. 13:45
Ezek is érdekelhetik