Öttusa Eb: mind a négy magyar a férfi döntőben

Vágólapra másolva!
2014.07.11. 19:56
Mind a négy magyar induló – Kasza Róbert, Tibolya Péter, Demeter Bence és Demeter Gergely – bejutott a vasárnapi döntőbe a férfiak hagyományos versenyének pénteki selejtezőjéből a székesfehérvári öttusa Európa-bajnokságon.

Az 54 tagú mezőny két csoportban küzdött, az első 12-12 közvetlenül került a fináléba, 12 további versenyző pedig pontszáma alapján.

Az A-csoportban az elmúlt két évben ezüstérmes Kasza jól kezdett, vívásban 16 asszóját nyerte meg és 10-et veszített el, így csak három versenyző előzte meg, majd a 200 méteres úszásban 2:02 percen belüli eredménnyel, a harmadik legjobb idővel ért célba, ezzel összetettben az élre állt. A lövészetekkel kombinált futásban meg őrizte pozícióját.

Ugyanitt Demeter Bence 12 győzelemmel és 14 vereséggel fejezte be az első számot, az úszásban a nyolcadik idővel a 16. helyről hármat előrelépett, majd a 13.-ként is futott a célba. Helyezéssel éppen nem, pontszámmal viszont biztosította helyét a döntőben.

A B-csoport úszással indította a napot. Tibolya a huszadik időt érte el, a páston viszont remekelt, 17 győzelemmel és kilenc vereséggel harmadik lett, ezzel a hatodik helyre zárkózott fel, jól sikerül az összetett szám is, így negyedikként lépett tovább.

Az egyéni induló Demeter Gergely hatodik volt az első szám után, majd ugyanúgy vívott, mint testvére, s a 12/14-es eredménnyel a 16. helyre került a kombinált szám előtt. Innen kettőt előre tudott lépni, amivel automatikusan még nem vált a döntő résztvevőjévé, de a pontszáma neki is elég volt a fináléhoz.

Szombaton a női döntőt rendezik. A 36 fős mezőnyben ott lesz a 2011-ben világbajnoki ezüstérmes Kovács Sarolta, valamint Alekszejev Tamara is.

ÖTTUSA EB
AZ ÉLCSOPORTOK ÉS A MAGYAROK EREDMÉNYEI
A-CSOPORT

1. Kasza Róbert 1145 pont
2. Joseph Evans (brit) 1145
3. Gyenyisz Pavljuk (ukrán) 1144
...13. Demeter Bence 1133

B-CSOPORT
1. Remigiusz Golis (lengyel) 1130 pont
2. Patrick Dogue (német) 1130
3. Pierpaolo Petroni (olasz) 1130
4. Tibolya Péter 1129
...14. Demeter Gergely 1122

Legfrissebb hírek

Öttusa váltó-vb: ezüstérmes a magyar női páros Alexandriában

Egyéb egyéni
4 órája

Öttusa: Gáll András 6., Koleszár Mihály 8. az alexandriai világkupadöntőn

Egyéb egyéni
2025.07.06. 17:54

Öttusa: Guzi Blanka bronzérmes az alexandriai világkupadöntőn, Halil ismét győzött

Egyéb egyéni
2025.07.06. 10:25

Gáll András és Koleszár Mihály is magabiztosan döntős

Egyéb egyéni
2025.07.05. 22:04

Bauer Blanka és Guzi Blanka is készülhet az öttusa vk-döntő fináléjára

Egyéb egyéni
2025.07.04. 20:03

Gyász: elhunyt Horváth László olimpiai ezüstérmes öttusázó

Egyéb egyéni
2025.07.04. 13:42

Öttusa: megoperálták az olimpiai bajnok Gulyás Michelle-t

Egyéb egyéni
2025.07.03. 21:06

Gulyás Michelle nemcsak a vk-döntőt, az Eb-t is kihagyja

Egyéb egyéni
2025.07.01. 15:21
Ezek is érdekelhetik