Birkózó Eb: eddig veretlenek a magyarok, Bácsi elődöntős

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.06. 11:42
A program furcsasága miatt, Lőrincz Viktor (85 kg) ugyan még be sem mutatkozott a vantaai Európa-bajnokság záró napján, míg Bácsi Péter (80 kg) már elődöntős. Ő már hármat nyert, míg Lőrincz Tamás (71 kg) és Szabó László (75 kg) kettőt-kettőt, így negyeddöntősök.

Bácsi Péteren három eddigi ellenfele nem tudott pontot csinálni, és csak a cseh Artur Omarov elleni meccsén ment végig a hat perc. A negyeddöntőben 11:0-ra győzte le például a svéd Kristoffer Berget, az elődöntőben pedig grúz ellenféllel találkozik.

Lőrincz Tamás a negyeddöntőért a román Ionel Puscasu ellen nyert tussal az ijesztő kezdés (0:3) után, míg a nap meglepetésembere, Szabó László finn ellenfele után a fehérorosz Palenszkijon is túljutott, így első világversenyén negyeddöntős.

EURÓPA-BAJNOKSÁG, VANTAA
Kötöttfogás.
71 kilogramm.
2. forduló: Lőrincz Tamás–Puscasu (román) 6:3-nál tus
75 kg. 2. forduló: Szabó László–Palenszkij (fehérorosz) 3:1
80 kg. 2. forduló: Bácsi Péter–Omarov (cseh) 7:0.
Negyeddöntő: Bácsi–Berg (svéd) 11:0-nál technikai tus

 

Legfrissebb hírek

Minden idők legjobb veterán birkózó-világbajnokságát rendeznék meg Tatabányán

Birkózás
2025.09.08. 20:08

„De semmi teher, mi?!” – visszakérdezett a regnáló világ- és Európa-bajnok Losonczi Dávid

Birkózás
2025.09.08. 15:01

Jó hangulatban készülnek a magyarok a birkózó vb-re

Birkózás
2025.09.08. 13:30

A fiatalok menedzselése szűkített a vb-csapat létszámán

Birkózás
2025.09.04. 13:10

Megkezdődött az ötödik tanév a KIMBA-n

Birkózás
2025.09.03. 17:29

Két újonccal utazik a magyar válogatott a zágrábi birkózó-vb-re

Birkózás
2025.09.03. 16:02

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 5. rész, Kozma István

Birkózás
2025.08.30. 17:00

Gyász: elhunyt Irán első olimpiai bajnoka

Birkózás
2025.08.25. 15:09
Ezek is érdekelhetik