Birkózó Eb: Bácsi Péter döntős, Lőrincz és Szabó elődöntős!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.06. 12:35
Magyar nap van Vantaaban. Lőrincz Tamás 16(!) másodperc alatt elintézte a fehérorosz Dzsemjanovicsot az Európa-bajnokság negyeddöntőjében, a 22 éves Szabó László (75 kg) óriási meglepetésre elődöntőbe jutott, az egész nap érinthetetlen Bácsi Péter pedig már döntős.

Lőrincz Tamást nem igazán zavarta, hogy tussal lezárt nyolcaddöntője után újra hamar szólították szőnyegre. A fehérorosz Dzsemjanovics még szinte be sem melegedett, a kétszeres Eb-győztes magyar kétszer eldobta és egyszer mögé került, vagyis 16 másodperc alatt kialakult a technikai tushoz szükséges különbség. Bácsi Péter sem sokkal többet töltött szőnyegen, pedig ő elődöntőt vívott a grúz Giorgij Cirekidzével. A 2008-as Európa-bajnok magyar hamar 7:0-ás előnybe került, és egy kitolással megszerezte a technikai tust jelentő nyolcadik pontot is, ami egyúttal azt jelenti, hogy úgy jutott az esti döntőbe, hogy négy ellenfele közül egy sem tudott pontot elérni ellene.

Szabó László élete első világversenyén pedig már három meccset megnyert, és bejutott az elődöntőbe. A Vasas 22 éves birkózója finn és fehérorosz ellenfél után a török Seref Tufenken is túljutott, óriási csatában 5:4-es győzelemmel.

A 85 kilogrammban először csak helyi idő szerint 13 órakor szőnyegre szólított Lőrincz Viktor viszont nem bírt az örmény Makszim Manukjannal, és 11:1-nél technikai tussal kikapott.

BIRKÓZÓ EURÓPA-BAJNOKSÁG, VANTAA
Kötöttfogás. 71 kilogramm. Negyeddöntő: Lőrincz Tamás–Dzsemjanovics (fehérorosz) 10:0-nál technikai tus
75 kg. Negyeddöntő: Szabó László–Tufenk (török) 5:4
80 kg. Elődöntő: Bácsi Péter–Cirekidze (grúz) 8:0-nál technikai tus
85 kg. 1. forduló: Lőrincz Viktor–Manukjan (örmény) 1:11-nél technikai tus

Legfrissebb hírek

Fritsch Róbert: Ebben van még bőven!     

Birkózás
2025.10.02. 09:21

Vitek Dárius: Szerintem Mirzazadehet is elkaphatom!

Birkózás
2025.09.27. 09:45

Losonczi Dávid: Erősebben fogok visszatérni

Birkózás
2025.09.26. 09:46

Lőrincz Tamás ismét bekerült a Nemzetközi Birkózószövetség sportolói bizottságába

Birkózás
2025.09.24. 12:52

Losonczi Dávid keresztszalagja elszakadt, így vállalta a vb-bronzmeccset

Birkózás
2025.09.23. 16:40

Birkózó-vb után: Európa leszakadt, mi teljesítettük a minimumelvárást

Birkózás
2025.09.23. 07:30

Losonczi Dávid kikapott a kirgiztől, ötödik helyen végzett a világbajnokságon

Birkózás
2025.09.21. 19:36

Itt aztán minden történt! Szőke Alex 5:5-ös meccsen kikapott, vb-ötödik Zágrábban

Birkózás
2025.09.20. 19:33
Ezek is érdekelhetik