Utánpótlás: Földházi és Hajdú 2013 legjobbjai

Vágólapra másolva!
2014.02.28. 20:45
null
A tizedik gálát a Kongresszusi Központban rendezték meg (Fotó: mob.hu)
Földházi Zsófia öttusázó és Hajdú Jonatán kenus érdemelte ki a 2013-as év legjobb utánpótlás korú sportolója elismerést.

 

A X. Héraklész Díjátadó Gálán, pénteken az elmúlt esztendő korosztályos Európa- és világbajnokságain legeredményesebben szerepelt utánpótlás korú versenyzőket, valamint edzőiket jutalmazták. A gálára másodszor került sor az egész hazai sportélet irányításért felelős Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) szervezésében.

A fiúknál a kenus Hajdú Jonatán azzal végzett az élen, hogy a Dunaferr SE versenyzőjeként az ifjúsági világ- és Európa-bajnokságon is aranyérmet nyert. A lányoknál győztes Földházi Zsófia annak köszönheti elsőségét, hogy nemcsak a junior öttusa vb-n, hanem a felnőtt Eb-n is a dobogó legfelső fokára állhatott fel. A KSI sportolója jelenleg Mexikóban versenyez, ezért nem tudott megjelenni a gálán.

A kettő-négyfős, úgynevezett kiscsapatok versenyében a lányoknál a Piller Szabina, Malcsiner Eszter, Katrinecz Rita, Szabó Ágnes összeállítású, 500 méteren ifjúsági világbajnok kajaknégyes, míg a fiúknál a 1000 méteren ifjúsági világ- és Európa-bajnoki első Noé Zsombor, Vass Péter kajakkettes lett a legjobb.

A nagycsapatoknál csak egy díjat osztottak ki, itt az U20-as Európa-bajnokságon ezüstérmes női kézilabda-válogatott bizonyult a legjobbnak.

Borkai Zsolt, a MOB elnöke köszöntőjében kiemelte, hogy a Héraklész Program több mint egy évtizedes története alatt olyan sportolók nőttek fel, akik később a felnőtt világversenyeken és az olimpián is fantasztikus eredményeket értek el. Példaként a londoni ötkarikás játékok aranyérmeseit, Gyurta Dánielt, Szilágyi Áront és Berki Krisztiánt említette. Az elnök büszkén jegyezte meg, hogy a héraklészes sportolók a tavalyi világversenyeken mintegy 170 érmet, köztük 50 aranyat nyertek, egyúttal megköszönte a kormány „eddig sosem tapasztalt mértékű" támogatását.

Szekeres Pál, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) helyettes államtitkára beszédében megjegyezte: büszke lehet az az ország, amely ilyen aranytartalékokkal rendelkezik, majd ígéretet tett arra, hogy a kormány részéről továbbra is fennmarad a sport iránt tanúsított kiemelt figyelem.

A 2001-től működő, Héraklész Bajnok- (14-18 évesek) illetve Csillagprogram keretében (18-23 évesek) 20 sportágban évente csaknem 1800 tehetséges sportoló részesül rendszeres állami támogatásban.

A 2013-AS LEGJOBBAK
FIÚK

1. Hajdú Jonatán (kenus)
2. Tóth Krisztián (cselgáncsozó)
3. Szatmári András (kardvívó)
LÁNYOK
1. Földházi Zsófia (öttusázó)
2. Gercsák Szabina (cselgáncsozó)
3. Gyurátz Réka (kalapácsvető)

Legfrissebb hírek

Strandröpi: sportágtörténeti negyedik hely a lányoktól az U21-es vb-n

Utánpótlássport
18 órája

A jövő sztárjai: Fekete Fanni, Sarlós Márton

Utánpótlássport
22 órája

Birkózás: bízhatunk a magyar érmekben az újvidéki U23-as vb-n

Utánpótlássport
2025.10.19. 19:29

Vívás: Horváth Lotti ezüst-, a fiúcsapat bronzérmes Klagenfurtban

Utánpótlássport
2025.10.19. 18:59

Strandröplabda: bronzmeccses a Kun, Honti-Majoros páros az U21-es vb-n

Utánpótlássport
2025.10.19. 17:57

Jégkorong: jó helyzetben a DVTK az U18-as osztrák bajnokságban

Utánpótlássport
2025.10.18. 19:26

Triatlon: hatodik lett a mix-váltó az U23-as világbajnokságon

Utánpótlássport
2025.10.18. 10:58

Úszás: a GYÚSE az utánpótlás egyik legeredményesebbje

Utánpótlássport
2025.10.18. 09:02
Ezek is érdekelhetik