Öttusa: kilenc és fél milliárd forint sportágfejlesztésre

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.02.04. 12:29
null
Marosi Ádámék is jelentős támogatásban részesülnek (Fotó: Szabó Miklós)
A Magyar Öttusaszövetség (MÖSZ) 9.5 milliárd forintos állami támogatást kap 2020-ig sportágfejlesztésre.

 


Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár a Nemzeti Lovardában tartott keddi sajtótájékoztatón a hosszú távú fejlesztés pénzügyi hátterének bejelentése mellett elmondta azt is, hogy az MÖSZ az első szakaszban, ez év júniusának végéig 741 millió forintos állami támogatásban részesül mint a 16 kiemelt sportág egyike.

Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy az olimpiai szereplést tekintve az öttusa a nyolcadik legeredményesebb sportág, s hozzátette, fontos, hogy továbbra is sikeres legyen.

„Az öttusa összetett sportág, kiválóan alkalmas gyermekeink sokszínű sportos nevelésére” – mondta, majd megemlítette, hogy a sportágból 12 szakember került be a kiemelt edzők közé, illetve hat fiatalember részesül a sportcsillagok ösztöndíjában.

Réczei Géza, a szövetség elnöke úgy fogalmazott, fantasztikus időszakot él meg a sportág.

„Úgy érezzük, nemcsak a jelenünkkel, hanem a jövőnkkel is foglalkozik most valaki. Azt ígérhetjük, mindent meg fogunk tenni azért, hogy ezután is a magyar zászló lobogjon a legmagasabban” – mondta.

Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság sportigazgatója, olimpiai és világbajnok öttusázó fontos feladatnak nevezte a versenyzői bázis szélesítését, ugyanakkor megemlítette, hogy a támogatással lehetőség nyílik a második vonal versenyeztetésére, edzőtáboroztatására.

Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány már a részletekre is kitért. Mint mondta, hét új, minőségi lovat vásároltak a Nemzeti Lovardába – ezeket a sajtótájékoztató idején a válogatott versenyzők lovagolták a felszólalók mögött a fedeles létesítményben –, illetve négyet Székesfehérvárra. Emellett pisztolyokat, lőtáblákat, valamint a lövészethez szükséges további eszközöket szereztek be, a vívásra áttérve pedig megjegyezte, már nem esnek kétségbe, ha valakinek eltörik a vívópengéje. Ő is megemlítette, hogy a támogatás révén meg tudják valósítani az edzőtáborozással kapcsolatos elképzeléseiket, valamint az utánpótlás is több lehetőséghez juthat.

Legfrissebb hírek

Öttusa-vk: az egyiptomi Halil 14 évesen nyert a nők közt Kairóban, Gulyás 4.

Egyéb egyéni
2025.03.01. 12:07

Öttusa: Bizakodva várjuk a döntőt – Belák János

Egyéb egyéni
2025.03.01. 07:21

Öttusa vk: Egy magyar jutott döntőbe a férfiaknál Kairóban

Egyéb egyéni
2025.02.28. 18:13

Négyből négy magyar döntős a nőknél a kairói öttusa-világkupaversenyen

Egyéb egyéni
2025.02.27. 20:06

Mindhárom magyar továbbjutott az elődöntőbe a férfiaknál a kairói öttusa-világkupaversenyen

Egyéb egyéni
2025.02.26. 19:19

Mind a négy magyar elődöntős az öttusázók kairói vk-versenyén

Egyéb egyéni
2025.02.25. 17:57

Öttusa: a felnőttek is átállnak az akadályversenyre – kezdődik a világkupaidény

Egyéb egyéni
2025.02.25. 09:51

Guzi Blanka: Itt volt az idő felébredni a téli álomból!

Egyéb egyéni
2025.02.24. 07:12
Ezek is érdekelhetik