Sportlétesítmény: egymilliárdos csarnok Mosonmagyaróváron

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.11.19. 10:27
Egymilliárd forintból épül jövőre 1200 ülőhelyes sportcsarnok Mosonmagyaróváron, s a város önkormányzatának csak minimális összeggel kell hozzájárulnia a beruházáshoz – írja keddi számában a Kisalföld.

Egy gimnázium udvarán épül fel a létesítmény, amelynek költségeiből 800 milliót a helyi társasági adóbevételből fedeznek, míg 240 milliós állami támogatás külön soron, nevesítve szerepel a 2014-es állami költségvetésben. Az önkormányzatnak így a parkolók és az infrastruktúra kialakítására kell csak áldoznia, de a kiadás „vállalható mértékű Mosonmagyaróvár számára” – fogalmazott a lapnak Nagy István polgármester.

A városvezető mindehhez hozzátette: a sportcsarnok építési engedélyét már kiadták, s majd annak jogerőre emelkedését követően indítják el a kivitelezés közbeszerzési eljárását. A tervek szerint jövő év elején, a fagyok elmúltával kezdődhet az építkezés és a szeptemberben induló sportszezonra már átadják a létesítményt. A csarnok a kézilabda, a röplabda és a kosárlabda, illetve a futsal igényeit maradéktalanul kielégíti, kisebb pályákból pedig több is elhelyezhető benne.

Legfrissebb hírek

Női kézilabda NB I: 90 milliós támogatást kapott a Mosonmagyaróvár

Kézilabda
2025.10.18. 10:37

Tóth Gabriella kilenc gólt lőtt a Vasas kapujába, könnyedén nyert a Mosonmagyaróvár a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.10.11. 19:48

Női kézilabda: simán jutott be az Európa-liga csoportkörébe a Mosonmagyaróvár

Kézilabda
2025.10.05. 13:30

Fél lábbal az Európa-liga főtábláján a Mosonmagyaróvár

Kézilabda
2025.10.03. 19:30

Dragan Adzsics: Lenyűgöz Mosonmagyaróvár!

Kézilabda
2025.09.02. 12:28

Női kézilabda NB I: a Mosonmagyaróvár visszarendelte kapusát Békéscsabáról – hivatalos

Kézilabda
2025.09.01. 14:40

Megsérült a Mosonmagyaróvár csapatkapitánya és kapusa is

Kézilabda
2025.08.28. 18:11

Dragan Adzsics nagyot alkotna Mosonmagyaróváron

Kézilabda
2025.08.27. 18:36
Ezek is érdekelhetik