Rg: 2017-ig évente rendeznének Debrecenben vk-versenyt
A ritmikus gimnasztikázók világkupa-sorozatának jövő márciusi debreceni nyitó versenyére eddig 28 ország mintegy 290 versenyzője jelentkezett, az előkészületek is megfelelően haladnak – közölték a rendezők csütörtökön sajtótájékoztatón.
Korom Norbert, a Magyar Ritmikusgimnasztika-szövetség elnöke bejelentette azt is, hogy 2017-ig minden évben szeretnék, ha a vk-sorozat egyik állomása a debreceni Főnix Csarnok lenne, és erre kandidálni is fognak.
A magyar válogatottból Vass Dóra, Böröcz Bianka és Kécza Daniella egyéniben indul – ők hárman járták meg a 2013-as Európa-bajnokságot, míg a világbajnokságon Vass és Böröcz indult –, az együttes kéziszercsapatba pedig Boldizsár Blanka, Horváth Csinszka, Kiss Barbara, Kun Zsuzsanna, Raub Nóra és Tóth Sarolta kapott meghívót. Magyarország 2010 után lesz ismét vk-helyszín, 2009-ben Budapest, 2010-ben Debrecen adott otthont világkupaversenynek.
| Március 14–16. | Debrecen (Főnix Csarnok) |
| Március 22–23. | Stuttgart |
| Április 3–6. | Lisszabon |
| Április 11–13. | Pesaro |
| Május 9–11. | Corbeil-Essonnes |
| Május 22–24. | Taskent |
| Május 30.–Június 1. | Minszk |
| Augusztus 9–10. | Szófia |
| Szeptember 5–7. | Kazany |
Legfrissebb hírek

A bordája után az ujja is eltörött Pigniczki Fanninak
Egyéb egyéni
2025.10.16. 20:42

Brazil mezben magyar hetedik hely az rg-világbajnokságon
Egyéb egyéni
2025.08.24. 23:38

Rg-vb: döntős a magyar együttes kéziszercsapat
Egyéb egyéni
2025.08.24. 09:38

Rg-vb: nincs magyar döntős az egyéni versenyben
Torna
2025.08.22. 09:06

RG-vb: Lovász Luca 17. lett labdával
Egyéb egyéni
2025.08.21. 06:53
Ezek is érdekelhetik



