Triatlon: jövőre Ironman vk-versenyt rendez Budapest

Vágólapra másolva!
2013.10.11. 13:24
Ironman világkupaverseny helyszíne lesz jövőre Budapest, ahol augusztus 23-án rendeznek majd egy féltávú viadalt.

A hosszú távú triatlon vk-sorozatot szervező világszövetség, a WTC (World Triathlon Corporation) vezetője, Andrew Messick Hawaiion, közép-európai idő szerint péntek hajnalban jelentette be, hogy a magyar főváros ad majd otthont az IronMan 70.3 elnevezésű pontszerző versenynek, amelyen 1.9 kilométert úsznak, 90 kilométert kerékpároznak, végül egy félmaratonit futnak le az indulók.

A WTC szeptemberben kötött megállapodást a viadalról a Kropko Promotionnel, melynek ügyvezetője, a hatszoros Ironman-győztes Kropkó Péter – a magyar szervezők közleménye szerint – elmondta, hogy több más országgal versengtek a rendezés lehetőségéért, s a WTC az ő pályázati anyagukat találta a legkidolgozottabbnak.

A verseny elnyerése azért is jelentős tény, mert még soha nem rendeztek Közép-Kelet Európában Ironman világkupa-viadalt.

Legfrissebb hírek

Kuttor-Bragmayer Zsanett: A háztömbkerülő viadalokon is el akarok indulni

Egyéb egyéni
6 órája

Triatlon: Pusztai Dóra bronzérmes a máltai junior Európa-kupán

Utánpótlássport
Tegnap, 14:32

Triatlon-vb-sorozat: Kropkó Márton hetedik lett Vejhajban

Egyéb egyéni
2025.09.26. 09:31

Triatlon: Lehmann-parádé Jersey szigetén

Egyéb egyéni
2025.09.21. 19:45

Duatlon ob: Wagner Tamás és Molnár Bea győzött

Egyéb egyéni
2025.09.21. 15:45

Jersey szigetén versenyez Lehmann Csongor

Egyéb egyéni
2025.09.21. 10:08

Triatlon: jó érzések az ifjúsági Eb után

Utánpótlássport
2025.09.16. 09:05

Lehmann Csongor bronzérmes lett Karlovy Varyban a triatlon vk-sorozatban

Egyéb egyéni
2025.09.14. 18:07
Ezek is érdekelhetik